Ugrás a tartalomra

Molnár István Ádám földesista diák is képviseli hazánkat a nemzetközi informatikai diákolimpiai versenyeken

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be a büszkeségre ismét okot adó örömhírt. A Földes Ferenc Gimnázium tanulója is bejutott abba a négy-négy fős diákolimpikonokból álló csapatba, amely hazánkat képviseli majd a nemzetközi informatikai versenyeken.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: NJSZT

Veres Pál polgármester szombat esti Facebook posztjában közölte, hogy csütörtökön véget ért a diákolimpiai válogatóverseny az ELTE Informatikai Karán.

Mint írta, a nemzeti IT-versenyeinken már kiemelkedően szereplő diákok közül most azok bizonyíthattak versenyprogramozásból, akik a nagy világversenyen, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a regionális IT diákolimpián, a CEOI-n esélyesek lehetnek.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpián a magyar delegáció tagja lesz:

 Görömbey Tamás, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
 Molnár István Ádám, Földes Ferenc Gimnázium
 Czanik Pál, Fazekas Mihály Gimnázium
 Bata Zsombor, Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpián hazánkat képviseli majd:

 Görömbey Tamás, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
 Molnár István Ádám, Földes Ferenc Gimnázium
 Czanik Pál, Fazekas Mihály Gimnázium
 Szilágyi Balázs, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

A polgármester megjegyezte, hogy a diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek és készülnek fel a versenyekre.


A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló versenyprogramozási ismeretekkel bíró középiskolásai.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.