2017. október 21. Orsolya
Miskolc
8°C / 16°C
Aggasztó az emberi jogok helyzete Ukrajnában
MTI
|
2017. október 12. 19:07
|
frissítve: 2017. október 12. 19:07
Aggasztó az emberi jogok helyzete Ukrajnában, ugyanis meggondolatlan és elhamarkodott döntés eredménye az ukrán oktatási törvény elfogadott módosítása, amely csorbítja a nemzeti kisebbségek szerzett jogait - írta Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Bocskor Andrea az Európai Parlament emberi jogi albizottságának ülését követően reményét fejezte ki, hogy nemzetközi hatásra sikerül olyan változtatást eszközölni az oktatást érintő új ukrán jogszabály 7. cikkében, amely nem sérti az ukránok nemzeti érdekeit és figyelembe veszi a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait is.

Többek között az ukrajnai reformokkal, valamint az Ukrajnában élő kisebbségeket érintő problémákkal foglalkozó ülést értékelve a néppárti képviselő elszomorítónak nevezte, hogy az ukrán fél "nem lát tovább saját, önkényes asszimilációs törekvésén és a jól betanult mondatainak ismételgetésén".

Véleménye szerint Kijev dialógust és európai szemléletet hirdetve nem veszi figyelembe az ország területén élő nemzeti kisebbség véleményét. Még az EP-képviselők közös levelét is figyelmen kívül hagyták - tette hozzá a képviselő.

Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg a 3491-d számú oktatási törvényt, melynek 7. cikke az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatást, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé viszont kizárólag az ukránt teszi.

Nem

Videótár

Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
Tűzifahelyzet
02:52
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!