2017. november 22. Cecília
Miskolc
2°C / 8°C
Bódog a labdarúgás perverzitásáról, Nono a saját hibáiról
T. M.
|
2017. október 19. 17:43
|
frissítve: 2017. október 21. 19:38
Szombaton a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata az NB I 13. fordulójában a bajnoki címvédő Budapest Honvéd együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban. Bódog Tamás szakmai igazgatótól megtudtuk, mi is a labdarúgás perverzitása, Nono pedig elárulta, búcsút intett a felesleges kilóinak.

dvtk_vasas_171014ml_9.jpg

Fotók: Mocsári László, minap.hu archív

Kettős rangadóra készül Debrecen szombaton, hiszen 15:30-tól a DVSC a Szombathelyi Haladást fogadja, majd következik a DVTK-meccs. A jegyek mindkét meccsre érvényesek, és bár a helyszínen már nem lehet kapni a mérkőzés napján, Miskolcon még megválthatók lesznek a belépők. Bódog Tamás szerint érdekes mérkőzés vár együttesére, és nemcsak a körítés, hanem az ellenfél miatt is.

– Kíváncsian várom a hétvégét, remélem, minél többen kijönnek a nézők, és bízom abban, nemcsak minket fognak buzdítani, hanem az egész magyar labdarúgás tud profitálni ebből – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján a piros-fehérek szakmai igazgatója. – A tavalyi bajnokkal találkozunk, biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz. Remek játékosaik vannak, az edzőjük kiváló, akinek olyan a filozófiája, ami nehézzé teszi az összecsapást. Mi azonban ezúttal is úgy fogunk kimenni, hogy nyerni akarunk.

A múlt hétvégén a DVTK magabiztos, ötgólos sikert aratott a Vasas felett Debrecenben. Mivel a Honvéd pályáján a 2. fordulóban, egy emlékezetes mérkőzésen döntetlent értek el Diego Veláék, így „hazai pályán” is megvan az esély a három pont megszerzésére. Bódog azonban tudja, nem játszottak hibátlanul a Vasas ellen.

dvtk_vasas_171014ml_41.jpg

Ezúttal is sok diósgyőrit várnak szombaton Debrecenbe

– Az ötgólos siker ellenére nem úgy alakult minden, ahogy elterveztük, reméljük, ezúttal minden gördülékenyebb lesz – tette hozzá. – Nem az lesz a célunk, hogy megint ötöt rúgjunk, hanem az, hogy nyerjünk. Ez nemcsak a szépsége, hanem a perverzitása is a labdarúgásnak, bárcsak mindig így lenne: nem játszunk magas színvonalon, de a végén fölényesen nyerünk. Viszont a Vasas jó minőséget képvisel, ahogy a Honvéd is, de figyelni kell arra, ne rohanjunk előre a késbe.

Nono nem mindig kapott lehetőséget kezdőként, de így is pályára lépett az eddigi 12 bajnokin. Kérdésünkre a spanyol középpályás elmondta, néhány dolgon változtatnia kellett, de úgy érzi, most már jobban bízik benne edzője.

– Le kellett adnom pár kilót – vallotta be őszintén a Vasas ellen idei első bajnoki találatát szerző futballista. – Változtatnom kellett az étrendemen és az edzéseken mutatott hozzáállásomon is, de most már úgy érzem, jó úton járok. Persze, szükséges, hogy gólokat is szerezzek, egyrészt azért, mert akkor nagyobb eséllyel kaphatok lehetőséget az edzőtől, másrészt azért, hogy segítsem a csapatot, a hasznára tudjak lenni.

A spanyol úgy érzi, egyben van a csapat, és Bódoghoz hasonlóan ő is bízik a győzelemben. A mérkőzést a DVTK 15, a Honvéd 19 ponttal várja – előbbi hetedik, utóbbi ötödik a tabellán.

Nem

Videótár

Új és korszerű külsőt kapott az Éltes Általános Iskola
02:02
Klímaadomány
01:30
Jótékonysági bál karácsonyra
02:27
Sajtos, ludas termelői nap
02:07
Kutyamérgezés
02:42
Tél a Közútnál
02:02
Pénzgyűjtés a GYEK nek
01:33
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Fekve nyomó verseny
01:43

Most

Jelenleg nincs adás!