2017. február 20. Aladár, Álmos
Miskolc
-3°C / 4°C
„Boldogság 69:09”- vidám, időutazással egybekötött házibuli az Experidance-től
minap.hu
|
2017. január 11. 10:40
|
frissítve: 2017. január 12. 16:57
Az Experidance „Boldogság 69:09” című produkcióját láthatta a közönség kedden este a Miskolci Nemzeti Színházban. Román Sándor nagy sikerű tánctársulata a történelmi időutazások után, ebben ez előadásban napjaink és közelmúltunk, 2009 és 1969 Magyarországát választotta története színteréül.

experidance_170110ml_44.jpg

 „Bezzeg az én időmben!” – mondja a ’60-as évek generációja, amikor valamit jobban tudnak a mai fiataloknál. Most kiderül, igazuk van-e. A Boldogság 69:09 című táncjáték 1969 és 2009 fiataljainak boldogságkeresését hasonlítja össze a két korszak legnagyobb slágerei és legmenőbb tánclépései segítségével.

experidance_170110ml_6.jpg

Bár a két dátum között 40 év eltelt, sok a hasonlóság: válságok és reformtörekvések formálták az emberek mindennapjait, alakították lehetőségeit és céljait. Ám mindez feloldódik egy felejthetetlenül vidám, időutazással egybekötött házibuliban, ahol a 2000-es évek klubslágerei versenyeznek a Táncdalfesztiválok hangulatával, és a csajozás-pasizás ugyanolyan izgalmasan gyötrelmes, mint a világtörténelemben bármikor.

experidance_170110ml_42.jpg

Román Sándor nagy sikerű tánctársulata, az Experidance az 1001 év, a Revans, a Nagyidai cigányok, a Szeget szeggel több százezer nézőt vonzó előadásainak koreográfusa a történelmi időutazások után, ebben az előadásban napjaink és közelmúltunk, 2009 és 1969 Magyarországát választotta története színteréül. A hősök ezúttal mi vagyunk, a társra, a megértésre vágyók, a csodákban, álmainkban bízók, 2009 és 1969 boldogságkeresői. A zenei kulisszát 2009 partizenéi és 1969 slágereinek világa adja. A főszereplők a szerelem, mai és akkori huszonévesek, akikből mára hatvanasok lettek, és természetesen az, akire/amire mindenki vár táncban, a vágyott csendben, az eltékozolt pillanatokban, a megálmodott ölelésben: a boldogság.

experidance_170110ml_36.jpg

Az Experidence által újragondolt magyar néptáncművészet, melyet a mai modern táncirányzatok elemeivel vegyítenek, az országhatárokat nem ismerő turnékon keresztül évről évre egyre szélesebb közönséghez juthat el. A társulat mellett - melynek tagjai mind Táncművészeti Főiskolát végzett hivatásos táncosok - komoly apparátus gondoskodik a látványos nagyszínpadi szórakoztatásról.

experidance_170110ml_4.jpg

Fotó: Mocsári László
Nem

Videótár

Krónika 2017.02.18.
28:07
Egyre látványosabb – épül a stadion Diósgyőrben
02:06
Rendészeti alközpont Perecesen
02:57
Szénmonoxid mérgezés Ongán, ketten meghaltak
00:33
Az Öreg halászért fog össze Miskolc
02:34
Változásokat hoz az idei kocsonyafarsang
01:41
A világ Trump után
02:42
Monitoring a megyei kórháznak
02:11
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!