2017. október 19. Nándor
Miskolc
8°C / 20°C
A felnőtt birkózóválogatottat is segíti Repka Attila
Juhász István
|
2015. március 11. 10:48
|
frissítve: 2017. április 15. 14:04
A magyar birkózó válogatott szakmai segítőjeként vett részt Repka Attila Szombathelyen.

Csapat világkupa Iránban, rendkívül erős mezőnyt felvonultató, nemzetközi edzőtábor Tatán és Grand Prix 22 ország legjobbjaival Szombathelyen – ezeken a rangos eseményeken már a magyar birkózóválogatott szakmai segítőjeként vett részt Repka Attila.

repka_attila.jpg

Miskolc birkózó olimpiai bajnoka korábban betöltött a mostanihoz hasonló pozíciót a korosztályos válogatottak mellett, mégis, egyfajta szakmai csúcsnak nevezhető, hogy Repka Attila immáron a felnőtt korosztály minél eredményesebb szereplését segíti tanácsaival edzéseken és versenyeken is – legutóbb a szombathelyi nagydíjon.

"Előzetesen jó eredménynek gondoltam, ha két aranyérmet szerzünk, de végül négyet sikerült, így várakozáson felül teljesítettek a birkózók. Ami emeli az eredmény különlegességét, hogy 27 ország volt itt, és így elmondható, hogy komoly versenyen vagyunk túl, amit megelőzött egy 200 fős nemzetközi edzőtábor Tatán" – fűzte hozzá.

Unalmas hétköznapokra tehát nem panaszkodhat Barcelona aranyérmese, aki természetesen továbbra is irányítja a DBC szakmai munkáját, edzést tart, és nem csak Miskolcon.

"Tudatosan készültem rá. Volt tanítványom, Bacsó Alex, most már kollégámnak mondhatom, őt folyamatosan vittem magammal és folyamatosan vette át a csoportokat. De azért nem tettem ki a lábamat teljesen Diósgyőrből, a szakmai munkát ugyanúgy felügyelem, és edzést is szoktam tartani hétfőnként. A válogatott melletti edzősködést csak úgy vállaltam el, ha a diósgyőri nem szűnik meg teljesen" – mondta.

A Repka Attilával készült interjút a Miskolc Televízió sportmagazinjában láthatják majd.

 

Nem

Videótár

Tűzifahelyzet
02:52
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Halálos baleset
00:23
Arany-busz Miskolcon
01:48
Lego roborépítő verseny
02:30
Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Együtt könnyebb - kiállítás a kórházban
03:18
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!