2017. november 24. Emma
Miskolc
4°C / 6°C
Filácz győzött Alsózsolcán
D. L.
|
2015. február 16. 12:03
|
frissítve: 2015. február 17. 14:39
Kifejezetten jó hangulatú, kellemes időtöltést jelentő asztalitenisz versenyt rendeztek szombaton, Alsózsolcán. A felnőtt egyesben kiírt vetélkedésre a település sportcsarnokában került sor.

A szervezőket az a cél vezette, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak az érdeklődők számára, így aztán nem is jelentett meglepetést, hogy a nevezési határidőig huszonketten adták be jelentkezésüket. Érkeztek a megye több településéről, végül aztán hazai, vagyis alsózsolcai siker született.

A jelentkezőket először négy, illetve három főből álló csoportokba osztották. A csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben vetélkedtek az indulók, így mindenki játszott legalább két vagy három egyéni találkozót. Ezt követően a hat csoportgyőztes, valamint a második helyezettek felkerültek a főtáblára, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódott a csatározás. Az első kör után hatan maradtak talpon, a másodikat követően ez a szám a felére, vagyis háromra csökkent.

A szervezők a versenykiírásban rögzítették, hogy a hármas nagy döntőben ismét kőrmérkőzésre kerül sor, így döntik el a helyezéseket. A végső csatát Filácz Attila (Alsózsolca), Faul Emilné (Diósgyőri Sólymok) és Dolenszky István (Miskolci EAFC) várhatta. Teljesen kiegyenlített partikra volt kilátás, hiszen a játékosok megközelítően azonos erőt képviseltek. Nos, az mindenképpen meglepetést jelentett, hogy Dolenszki mind a két mérkőzése után vesztesen volt kénytelen távozni az asztaltól, így ő lett a harmadik.

A fináléban aztán a hatalmas rutinnal rendelkező Faul Emilné (a sportág barátai Brilla Éva néven emlékeznek rá, ugyanis évtizedekkel korábban egyik erőssége volt a MÉMTE csapatának) tűnt valamivel esélyesebbnek, igaz, az utóbbi időben őt sem kerülte el a köhögés, a tüsszögés, a gyengébb közérzet, és ez kihatott a játékára is. A megyei bajnokságban szereplő Diósgyőri Sólymok vezéregyénisége először Dolenszky ellen tartott bemutatót (3-1 arányban nyert, és az elveszített játszma is 10-12 volt), majd a döntőben parádés mérkőzést vívott fiatalabb ellenfelével, amelyet végül Filácz nyert meg.

– Az döntött, hogy ellenfelem gyorsabbnak bizonyult – idézte fel a történteket Faul Emilné. – Néhány labdáról lekéstem, de elégedett voltam magammal, ugyanis a döntő játszmában is fej-fej mellett haladtunk, végül 9-11 arányban veszítettem. Remek hangulat jellemezte a viadalt, szerintem sok ilyen versenyre lenne szükség, hogy a sportág elinduljon felfelé.

A verseny végeredménye: 1. Filácz Attila (Alsózsolca), 2. Faul Emilné (Diósgyőri Sólymok), 3. Dolenszky István (Miskolci EAFC), 4. Nagy I. (Alsózsolca), 5. Keresztúri (Borsod Volán), 6. Pulveri (Borsod Volán).

Nem

Videótár

Óvodafejlesztés, akadálymentesítés a Petneházy városrészben
01:16
Paks II - interaktív kiállítás gurult be Miskolcra
01:57
Szemétprobléma Petneházyn
01:27
Fűts okosan
02:21
Kóstolj bele az egészségedbe
01:45
Tram konferencia
02:06
Szimbózis, Vöröskereszt az adventi időszakban
01:56
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Koraszülöttek Világnapja
01:59