2017. szeptember 26. Jusztina
Miskolc
7°C / 17°C
Hengereltek a nyolcaddöntőben a lettek
MTI
|
2017. szeptember 10. 13:22
|
frissítve: 2017. szeptember 10. 13:22
Vasárnap elsőként a lett válogatott jutott tovább a férfi kosárlabda Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjéből.

A kieséses szakasz második napjának nyitányára a hivatalos statisztika szerint 718 néző volt kíváncsi a 13 722 férőhelyes Sinan Erdem Arénában, benne mindkét együttes maroknyi táborával. Az isztambuli csoportban négy győzelemmel is csak második lett csapat alaposan ráijesztett a kolozsvári „magyar” hatosban harmadik montenegróiakra: az NBA-s New York Knickst erősítő Kristaps Porzingis és társai 16 ponttal elhúztak, s ellenfelük egy 11-0-s rohammal sem tudott felzárkózni.

Fordulás után már 26 ponttal is megléptek a lettek, a 221 centis Porzingis hibátlanul dobta a triplákat (!), tanítanivaló blokkolásait pedig többször is visszajátszották a mennyezetről lógó kivetítőn. A 82-52-ről induló zárónegyedben már javarészt a cseresorok voltak a pályán.

A lettekre jóval nagyobb feladat vár kedden a nyolc között, ott ugyanis a veretlen szlovénokkal találkoznak.

Vasárnap a második nyolcaddöntőben a magyar válogatott 14.15 órakor csap össze a szerbekkel a Sinan Erdem Csarnokban.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Lettország-Montenegró 100-68 (27-15, 26-22, 29-15, 18-16)

később:
MAGYARORSZÁG-Szerbia 14.15
Spanyolország-Törökország 17.45
Horvátország-Oroszország 20.30.

Nem

Videótár

Közgyűlés: IFI ház
03:13
Közgyűlés: nőttek az iparűzési adóbevételek
02:03
02:31
Miskolci Napló 2017.09.25.
27:02
Terepjáró a rendőrségnek
01:45
Tizennyolc emeletet futottak
01:25
Gyermekellátás fejlesztése
02:03
Színházak éjszakája
02:07
Polgármesteri expozé
02:26

Most

Jelenleg nincs adás!