2018. január 21. Ágnes
Miskolc
-4°C / -1°C
„Hiszünk a szeretetben, közös hitünk megtartásában” – meggyújtották a második adventi gyertyát a Szent István téren
minap.hu
|
2017. december 10. 16:46
|
frissítve: 2017. december 13. 09:59
A karácsonyt megelőző négy hétvégén csodálhatjuk, amint a Szent István téren hétről hétre meggyújtják a térre kihelyezett óriás adventi koszorú gyertyáit. A második gyertyát ezúttal Pfliegler Péter alpolgármester gyújtotta meg, aki ünnepi köszöntőjében kiemelte:„az advent összeadódó fényei az összetartozásunkat mutatják”.

A Szent István téri ünnepségen a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium és a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézményének diákjai adtak meghitt műsort advent második vasárnapján, a Remény gyertyája meggyújtásának ünnepén.

advent_masodik_gyertya_171210_ja_1.jpg

Fotók: Juhász Ákos

A Szent Benedek iskola részéről Pehm Ernő Ferenc atya mondott ünnepi köszöntő. A Fráter György Gimnázium igazgatója, Lóczi Tamás atya Keresztelő János szavait idézve elmélkedett a karácsony, és az ünnep jelentőségén. Szólt Keresztelő János útmutatásáról, valamint arról, hogy ez, és az útkeresés hogyan jelenik meg életünkben.

advent_masodik_gyertya_171210_ja_2.jpg

Ezután Pfliegler Péter alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt, aki beszédének elején úgy fogalmazott, egyre több fény érkezik a világba. Az összeadódó adventi fények – a hit, a remény, az öröm, és a szeretet gyertyája – az összetartozásunkat, összetartásunkat jelképezik.

Pfliegler Péter kiemelte, a megújult adventi vásár is mutatja, hogy össze tudunk fogni. – Mi, miskolciak hiszünk egymásban, egymás szeretetében, és keresztény hitünkben, melyet meg kívánunk tartani – fogalmazott. – Juhász Gyula Tündérországnak nevezi azt, amit ezalatt az ünnepi, év végi időszak alatt érez, az ő szavai az én szívemnek is kedvesek – mondta az alpolgármester, majd felolvasta az író Karácsony felé című költeményét.

advent_masodik_gyertya_171210_ja_7.jpg

Az alpolgármester kiemelte: adhatunk bármit ajándékként, de a legfontosabb a szeretet. – Ezt is adhatjuk ajándékba, hiszen ebből akármennyit adunk, biztos, hogy nekünk is több lesz belőle – zárta végül gondolatait Pfliegler Péter, aki a karitatív szervezeteknek való adakozás mellett egymás segítésének jelentőségére is felhívta a figyelmet.

A köszöntő után Pfliegler Péter és Kékesi Tamás, a Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese meggyújtották Miskolc adventi koszorújának második gyertyáját.

advent_masodik_gyertya_171210_ja_9.jpg

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila - kivéve a harmadik vasárnapra jutó rózsaszínt - mert ez az öröm vasárnapja. Minden gyertya szimbolizál egy-egy fogalmat: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, mindig eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Nem

Videótár

Fogynak az eladó villamosok
02:51
Jól teljesített a turizmus 2017-ben
03:13
DVTK, új igazolások
01:45
Megszentelték a Szinvát
02:49
Sokan voltak az év első régiségvásárán
01:36
Az állatkertek atyjára emlékeztek
02:41
Alacsony munkanélküliség
04:31
ProgramPont 2018.01.19.
03:14
Traffipax változás
00:43