2017. november 25. Katalin
Miskolc
3°C / 7°C
Kétmillió forint a nyomravezetőnek – Terepjáró mellett karórát és réz esőcsatornát is loptak
police.hu
|
2017. május 18. 15:43
|
frissítve: 2017. május 20. 13:29
Egy kisgyőri ingatlanról tulajdonítottak el nagy értékű járműveket, fegyvereket, lőszereket, trófeákat, karórát, italokat és réz esőcsatornát, összesen több tíz millió forint értékben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

mercedes_g_police.jpg

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. április 25-ét megelőzően ismeretlen elkövető vagy elkövetők betörtek egy kisgyőri ingatlanba, ahonnan egy Mercedes G 63 típusú terepjárót, hét vadászfegyvert, lőszereket, trófeákat, KTM típusú krosszmotort, márkás kerékpárt, órát, szeszes italokat és 30 méter réz esőcsatornát tulajdonítottak el.

Az esettel összefüggésben szükségessé vált az autóban ülő férfiak azonosítása, akikről kamerafelvételek készültek. Az egyik személy 25-30 év közötti, 180-185 centiméter magas, szoláriummal barnított bőrű, vékony arcú, mindkét oldalt felnyírt barna hajú, felül hosszabb, borzas hajviseletű, elkövetéskor teljes arcán többnapos borostát viselt.

mercedes_g_police1.jpg

A másik férfi 20-30 év közötti, 170-180 centiméter magas fehér, szoláriummal barnított bőrű, rövidre nyírt hajú, elkövetéskor arca enyhén borostás volt, normál testalkatú.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki az ismeretlen tettes vagy tettesek kilétével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám), vagy a sutobalazs@borsod.police.hu elektronikus levelezési címre is küldhet üzenetet.

A bejelentő a nap 24 órájában hívhatja továbbá a megyei rendőr-főkapitányságot a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számát, vagy a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

mercedes_g_police2.jpg

A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 2 millió forint, azaz kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Nem

Videótár

Óvodafejlesztés, akadálymentesítés a Petneházy városrészben
01:16
Paks II - interaktív kiállítás gurult be Miskolcra
01:57
Szemétprobléma Petneházyn
01:27
Fűts okosan
02:21
Kóstolj bele az egészségedbe
01:45
Tram konferencia
02:06
Szimbózis, Vöröskereszt az adventi időszakban
01:56
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Koraszülöttek Világnapja
01:59

Most

Jelenleg nincs adás!