2017. október 22. Előd
Miskolc
6°C / 12°C
Közlekedésépítő szakos tanulóknak tartott előadást az MVK vezérigazgatója
minap.hu
|
2017. március 09. 13:12
|
frissítve: 2017. március 10. 15:12
Singlár Zsolt a miskolci közösségi közlekedés fejlődéséről beszélt. Elmondta, hogy 120 év alatt most érte el a legnagyobb eredményt a város, hiszen vadonatúj villamosok és környezetbarát CNG autóbuszok közlekednek a városban.

mvk_eloadas_170309ml_7.jpg

Fotó: Mocsári László

A közösségi közlekedés fejlődéséről és a környezetbarát megoldásokról az MVK Zrt. vezérigazgatója tartott előadást a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A teremben a Kós Károly Építőipari Szakgimnázium tanulói ültek.

– Az iskolánkban folyó út- illetve vasútépítő képzés témájába vág ez a program. Nagyon sok diákunk Miskolcról, illetve vonzáskörzetéből jár az iskolába tanulni. Sokan elhelyezkednek az MVK-nál, a MÁV-nál vagy a Magyar Közútnál  mondta Gyurkó Tibor, a Kós Károly Építőipari Szakgimnázium tanára.

mvk_eloadas_170309ml_4.jpg

Az MVK vezérigazgatója szerint fontos, hogy a fiatalok megismerjék Miskolc közösségi közlekedésének fejlődését, mert ezáltal kedvet kaphatnak a szakma iránt.

– Ebben az évben 120 éves a villamos közlekedés Miskolcon. Ezen időszak alatt 2017-ben érte el a legnagyobb eredményt a város, hiszen vadonatúj villamosok és CNG környezetbarát autóbuszok közlekednek Miskolcon – mondta Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója.

Hangsúlyozta, szeretnék megmutatni a fiataloknak a gyors változások fejlődési hatásait, környezetvédelmi előnyeit és a rövid illetve hosszú távú stratégiai célokat is.

A fejlesztések közül kiemelte a villamospálya meghosszabítását Felső-Majláthig, illetve a Bagolyvár épületének felújítását, ami által nemcsak egy új állomás jött létre a város kapujában, hanem egy új közösségi tér is.

mvk_eloadas_170309ml_5.jpg

Elhangzott az is, hogy idén 120 éves lesz a miskolci villamosközlekedés, ezért július 10-én minden villamos 120-as jelzésszámmal közlekedik majd.

Singlár Zsolt elmondta, a hazai nagyvárosok között Miskolc közösségi közlekedése az első helyen szerepel: ilyen fejlett utastájékoztatási rendszerrel és korszerű járműparkkal egy hazai nagyváros közlekedési vállalata sem rendelkezik.

Nem

Videótár

Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
Tűzifahelyzet
02:52
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Miskolc a TE helyed!
01:32