2017. november 24. Emma
Miskolc
4°C / 6°C
Közel 250 fő dolgozik a téli feladatok ellátásán Borsodban
A Magyar Közút már téli üzemmódra váltott
minap.hu
|
2017. november 10. 11:54
|
frissítve: 2017. november 11. 19:00
Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az ország teljes területén, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is téli üzemmódra váltott. Hét mérnökségén keresztül közel 250 fővel látja el a társaság a 2600 kilométeres megyei közúthálózaton a téli feladatokat, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett.

Minden év november 10-étől téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli kátyúzás. A következő hónapokban közel 3850-en dolgoznak országosan váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

teli_felkeszules_171110ml_13.jpg

Fotók: Mocsári László

A Magyar Közút a téli szezonban megyénk közúthálózatán 47 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 14 rakodógép és 12 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó, továbbá 7 hómaró gép lát el 0-24 órás szolgálatot.

Többféle anyag is rendelkezésére áll a Magyar Közútnak, mellyel segítik a téli havas, csúszós utakon való biztonságosabb közlekedést: mintegy 9500 tonna útszóró sóval, csaknem 7 tonna kálcium-klorid granulátummal, 242650 liter kálcium-klorid oldattal és 485 tonna érdesítőanyaggal néz szembe a következő időszak kihívásaival Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

teli_felkeszules_171110ml_7.jpg

Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsok és hálók kihelyezését folyamatosan végzik a szakemberek, ez összesen mintegy 34 kilométernyi útszakaszt érint. Peiker Tamás, a Magyar Közút megyei igazgatója a pénteki tájékoztatón rámutatott, ilyen terület lehet például a Bodrogköz, a Hernád völgy, vagy éppen a 37-es főút Gesztely és Szerencs közötti szakasza.

teli_felkeszules_171110ml_2.jpg

A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok hierarchikus rendje szerint látja el a Magyar Közút. Mivel országosan közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkát minden esetben előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

teli_felkeszules_171110ml_16.jpg

A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon megelőző jelleggel is végeznek sózást, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják hatékonyan megkezdeni a társaság szakemberei, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását.

Mindent figyelembe véve a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is. A Magyar Közút ezért fontosnak tartja kiemelni és felhívni a járművezetők figyelmét, hogy ők is alaposan készüljenek fel a téli szezonra, szerezzék be a megfelelő felszerelést gépjárművükhöz.

Fokozottan kérik az útnak indulókat, hogy a zord időjárásban gondolják végig, hogy valóban el kell-e indulniuk. Ellenőrizzék a téli gumikat, legyen a gépjárműben elég üzemanyag, valamint étel és melegruha, pokróc, takaró sem árt, ha van az autóban, hiszen a viszontagságos időjárási körülmények bárkit elérhetnek, és jó, ha előre felkészülünk.

teli_felkeszules_171110ml_5.jpg

Ha pedig már útnak indultak, a Közút munkatársai arra kérik a gépjárművel közlekedőket, hogy ne akadályozzák a téli útfenntartó járművek munkáját, amikor az utat kezelik, legyenek együttműködőek, megértőek. Ha pedig bajba kerülnek, és bentragadnak valahol, ne hagyják el a járművüket, hívják a Katasztrófavédelem vagy a Közút munkatársait segítségért.

A Közút munkája csak szükséges, de ahhoz, hogy hatékony legyen, a közlekedők odafigyelésére is szükség van, az utazók műszaki felkészültsége elengedhetetlen – emelte ki végül Peiker Tamás. Továbbá utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre.

teli_felkeszules_171110ml_9.jpg

Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diszpécserszolgálatán a +36 (46) 819-381-es, valamint a +36 (46) 819-382-es telefonszámokon érdeklődhetnek. Ezen kívül a www.utinform.hu oldalon számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának munkatársait pedig a +36 (1) 366-2400-s telefonszámon érhetik el.

További hasznos téli közlekedési tanácsot és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli munkavégzésével kapcsolatos információt a társaság weboldalán a következő linkre kattintva érhetnek el: http://internet.kozut.hu/Lapok/teli-tanacsok.aspx

Nem

Videótár

Óvodafejlesztés, akadálymentesítés a Petneházy városrészben
01:16
Paks II - interaktív kiállítás gurult be Miskolcra
01:57
Szemétprobléma Petneházyn
01:27
Fűts okosan
02:21
Kóstolj bele az egészségedbe
01:45
Tram konferencia
02:06
Szimbózis, Vöröskereszt az adventi időszakban
01:56
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Koraszülöttek Világnapja
01:59