2017. augusztus 23. Bence
Miskolc
9°C / 22°C
Még mindig nem oldódtak meg a terrorfenyegetettség alapproblémái
MTI
|
2017. augusztus 13. 10:23
|
frissítve: 2017. augusztus 13. 10:23
Két és fél év alatt nem sikerült megoldani a terrorfenyegetettség alapproblémáit - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

A szakértő a terrorfenyegetettség alapproblémái közé sorolta a közel-keleti és észak-afrikai térség biztonságát, az állandósult illegális bevándorlást, azon bevándorlók nyomon követését, akik már Európában vannak, továbbá a jogosulatlanul itt tartózkodók kiutasítását.

Ahhoz kapcsolódva, hogy Jonathan Evans, a brit elhárítás (MI5) előző igazgatója pénteki szavai szerint még évtizedekig eltarthat az iszlamista terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában, Horváth József kijelentette: arra kell felkészülni, hogy újabb és újabb merényletek lesznek. 

Emellett véleménye szerint ma már a kiberterrorizmussal is együtt kell élnünk, de a társadalom még mindig nincs tisztában azzal, hogy a kibertámadások a fegyvereknél nagyságrendekkel veszélyesebbek is lehetnek. Példaként említette, hogy a legtöbb közművet informatikai rendszerek működtetik

A katonai titkosszolgálatok korábbi helyettes vezetője a műsorban kitért arra: vannak ugyan katonai eredmények az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben, de amíg a szövetségesek műveletei nincsenek összehangolva, addig a szervezet egyszerűen áttelepül máshová. Tehát ha Szíriából és Irakból sikerül kiszorítani őket, akkor ott lesz Líbia vagy Afganisztán, ahol ugyanúgy tudnak majd működtetni egy kvázi államot - vélekedett a szakértő.

Nem

Videótár

Összefogás az IFI házért
00:50
Vár építés
00:27
Nyomortelep felszámolás a Bábonyibércen
01:49
Csapadékvíz elvezetés a Sellő közben
01:25
Augusztus 20-i tűzijáték Miskolcon
06:16
Augusztus 20 a Szent István téren
02:48
Újpest DVTK meccsnézés a Szinva teraszon
01:48
Koncertek, tűzijáték augusztus 20-án
01:25
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!