2018. február 24. Mátyás
Miskolc
-8°C / -1°C
Mindkét magyar negyeddöntős női 500 méteren
MTI
|
2018. február 10. 13:13
|
frissítve: 2018. február 10. 21:57
Keszler Andrea és Jászapáti Petra is negyeddöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

jaszapati_petra.jpg

Jászapáti Petra a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének női 500 méteres selejtezője után a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler Andrea hiába rajtolhatott a legjobb, egyes pozícióból, nagyon beragadt, így a szám szocsi ezüst- és vancouveri bronzérmese, az olasz Arianna Fontana, valamint a szintén nagyon erős holland Suzanne Shulting is bevágott elé. Keszler meg is botlott az első kanyar bejáratánál, ráadásul elsodorta brit ellenfelét, így mivel még az első fordulónál többen buktak, új rajt következett. Tulajdonképpen szerencséje volt a 28 éves tatabányai versenyzőnek, ugyanis másodjára csak Fontana került elé a rajtot követően. A futam a későbbiekben már nem alakult izgalmasan, mivel Schulting hamar kicsúszott az egyik kanyarban, nem sokkal később pedig a brit Kathryn Thompson is így járt, azaz Keszler könnyedén korcsolyázott a célba a második, továbbjutó helyen.

Jászapáti Petra is némiképp szerencsésen került a negyeddöntőbe. A 19 éves gyorskorcsolyázó lerajtolta brit ellenfelét, így elsőként fordult a kanyarba, később viszont a világkupában ezen a távon második dél-koreai Csoj Min Dzsong körbekorcsolyázta őt. A hajrában Jászapáti kicsúszott, míg éppen akkor mögötte szintén összeakadt a brit és orosz ellenfele, azaz hárman egyszerre landoltak a védőpalánkban. Az esés utáni felállás a magyar versenyzőnek sikerült a leggyorsabban, azaz megszerezte a továbbjutást érő második helyet.

A sportág szombati programja a férfi 1500 méter és a női 3000 méteres váltó elődöntőjével folytatódik, végül zárásként a finálék következnek előbbi számban.

Nem

További hírek

Olvasnivaló

Ajánlat