2017. november 20. Jolán
Miskolc
-1°C / 5°C
Miskolcon érvényesítené a papírformát a női kosárlabda-válogatott
Miskolc Televízió
|
2017. november 14. 09:13
|
frissítve: 2017. november 15. 11:02
Szenzációsan rajtolt a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőben a magyar válogatott, idegenben győzött Litvánia ellen a csapat. A két diósgyőrivel, Zele Dorinával és Szabó Fannival felálló nemzeti együttes szerdán este Miskolcon egy könnyebb párharccal folytatja, Albánia ellen. A már a Városi Szabadidőközpontban készülő válogatottat edzés közben kereste fel a Miskolc Televízió.

Hétfő délelőtt még könnyített edzésen vett részt a már Miskolcon gyakorló nemzeti csapatunk, az Európa-bajnoki selejtező második mérkőzésére készülve. A tréning ezúttal nem kötelező, válaszható volt, dobóedzést tartott a szakmai stáb.

A szövetségi kapitány helyzete sosem egyszerű, de most különösen nem az, hiszen nem csak a szurkolók számára kevésbé ismert csapat az albán – ahogyan Székely Norbert elmondta, az első sikerélmény az volt, hogy sikerült begyűjteni az ellenfél Oroszország elleni mérkőzését.

noi_kosar_valogatott.jpg

– Persze ez egy olyan mérkőzés, amit meg kell nyernünk, ha szeretnénk valamit ettől a selejtezősorozattól – fűzte hozzá a szövetségi kapitány. – Ez az albán csapat valószínűleg gyengébb játékerőt képvisel, mint mi, szeretnénk a papírformát érvényesíteni. Ez Litvániában fordítva volt, hiszen ők számítottak erősebbnek, mégis mi tudtunk nyerni. Erre a mérkőzésre is nagyon kell tehát koncentrálni, és ezt el is fogjuk mondani a játékosoknak.

Székely Norbert és stábja ezúton is köszönte az előző kapitány, a DVTK mostani edzője, Stefan Svitek segítségét. A szakember kitért arra is, hogy ebben a szezonban is több bajnokit nézett meg Miskolcon, és nem volt kérdés, hogy a mindig lelkes miskolci közönségnek jó játékkal, győzelemmel szeretnének előrukkolni – főleg, ha a két DVTK játékos, Zele Dorina és Szabó Fanni is pályára lép majd.

noi_kosar_valogatott2.jpg

– Elsősorban magunkra koncentrálunk – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Szabó Fanni. – Arra koncentrálunk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, keményen fogunk küzdeni, és szeretnénk a támadásokat pontosan befejezni.

A magyar női kosárlabda-válogatott második Európa-bajnoki selejtező mérkőzése szerdán 20 órakor kezdődik a Miskolc Városi Szabadidőközpontban. A miskolci mérkőzésre egységesen 800 forintba kerülnek a belépőjegyek, a találkozó megtekintése 14 éves kor alatt és 65 év felett ingyenes. A belépőjegyek elővételben a Miskolci Jégcsarnok gazdasági irodájában hétfőtől szerdáig 8 és 16 óra között kaphatók. A mérkőzés napján a Generali Aréna jegypénztárai 19 órakor nyitnak ki.

noi_kosar_valogatott3.jpg

Az Eb-selejtező programja:

november 11., szombat (Kedainiai)
18:00 Litvánia - Magyarország 70-73

november 15., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
20:00 Magyarország - Albánia

február 10., szombat
Magyarország - Oroszország

február 14., szerda
Magyarország - Litvánia

november 16., péntek
Albánia - Magyarország

november 21., szerda
Oroszország – Magyarország.

Nem

Videótár

Kutyamérgezés
02:42
Tél a Közútnál
02:02
Pénzgyűjtés a GYEK nek
01:33
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Fekve nyomó verseny
01:43
Védjünk meg Magyarországot Ifj Lomnici Zoltán
02:35
MVK Zrt balesetmentes közlekedés
01:41
Koraszülöttek Világnapja
01:59
26. Francia Filmnapok
02:06

Most

Jelenleg nincs adás!