2017. november 25. Katalin
Miskolc
3°C / 7°C
Nemzetközi kémiaverseny – miskolci diák is erősítette a dobogós magyar csapatot
MTI
|
2017. július 15. 09:55
|
frissítve: 2017. július 18. 11:41
Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián – közölte Magyarfalvi Gábor csapatvezető az MTI-vel. A csapat tagja volt Sajgó Mátyás, a Földes diákja is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kémiai Intézetének adjunktusa közleményében azt írta: a július 6. és 15. között, Thaiföldön megrendezett 49. kémiai diákolimpián 76 nemzet 297 diákja vett részt.

nemzetkozi_kemiai_diakolimpia_170715.jpg

A kép jobb szélén Sajgó Mátyás. Forrás: Origo

A magyar csapat a 10. helyet szerezte meg az országok nem hivatalos rangsorában, ezzel az európai országok között az egyik legjobb eredményt érte el.

A diákokat az ELTE Kémiai Intézete választotta ki és készítette fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával – tette hozzá.

foldes_diakok_141216ml_1.jpg

Jobbra Sajgó Mátyás (mellette a korábban Argentinában bronz érmet szerző Novák Márk). Fotó: Juhász Ákos

A csapat tagja volt: Sajgó Mátyás (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Turi Soma (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium), Kalapos Péter (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Botlik Bence Béla (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium).

Mátyásnak nem ez volt az első komoly, nemzetközi versenye: mint arról 2014-ben a minap.hu is beszámolt, kimagasló eredményt ért el a Földes Ferenc Gimnázium két diákja az Argentínában, több mint 200 résztvevővel megrendezett nemzetközi természettudományos diákolimpián: Novák Márk bronzéremmel, míg Mátyás akkor is ezüst éremmel tért haza a rangos megmérettetésről.

Nem

Videótár

Tram konferencia
02:06
Szimbózis, Vöröskereszt az adventi időszakban
01:56
Óvodafejlesztés, akadálymentesítés a Petneházy városrészben
01:16
Paks II - interaktív kiállítás gurult be Miskolcra
01:57
Szemétprobléma Petneházyn
01:27
Fűts okosan
02:21
Kóstolj bele az egészségedbe
01:45
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Koraszülöttek Világnapja
01:59

Most

Jelenleg nincs adás!