2017. november 20. Jolán
Miskolc
-1°C / 5°C
Novák Katalin a női szempontokat hangsúlyozza majd
csalad.hu
|
2017. november 13. 11:15
|
frissítve: 2017. november 15. 08:45
A népesedési fordulatot azzal lehet elérni, ha a családok egyre jobban élnek, és érzik, hogy ők és gyermekeik vannak a középpontban - mondta a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Novák Katalin, a Fidesz új alelnöke.

Fontosnak nevezte, hogy a kormány a választások előtt bemutassa az eddigi eredményeket és folyamatosan tájékoztassa az embereket a támogatások, a kedvezmények, az ellátások részleteiről.

Novák Katalin szerint azzal, hogy a kormány családpolitikáért felelős államtitkárát választották alelnökké, még jobban aláhúzzák, hogy a párt értékrendjében központi helye van a családpolitikának, a hagyományos értékeknek.

Novák Katalin arra a kérdésre, számít-e az, hogy nőként került ebbe a pozícióba, azt válaszolta: neki igen. „Természetes eltérés van a férfi és a nő látásmódja között, és én igyekszem is a női szempontokat megjeleníteni mind a szakmai, mind a politikai munkában” - fogalmazott.

Az elmúlt 8 év családpolitikai intézkedései közül az államtitkár kiemelte egyebek mellett, hogy rögtön 2010 után visszaadták a gyesnek a szocialisták által elvett 3. évét, majd bevezették a gyed extrát. Szólt az otthonteremtési támogatásokról, a diplomás gyed bevezetéséről, majd megduplázásáról. Novák Katalin elmondta: a családtámogatások mértéke kétszeresére nőtt a költségvetésben, míg 2010-ben 1000 milliárd forint alatt volt, 2018-ra eléri a 2000 milliárd forintot. Hozzátette: nemzetközi összehasonlításban a magyar családtámogatási rendszer a GDP-n belül kétszer akkora arányt képvisel, mint az a fejlett országokban jellemző.

(Kezdőkép forrása: Emmi/Bartos Gyula)

Nem

Videótár

Kutyamérgezés
02:42
Tél a Közútnál
02:02
Pénzgyűjtés a GYEK nek
01:33
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Fekve nyomó verseny
01:43
Védjünk meg Magyarországot Ifj Lomnici Zoltán
02:35
MVK Zrt balesetmentes közlekedés
01:41
Koraszülöttek Világnapja
01:59
26. Francia Filmnapok
02:06

Most

Jelenleg nincs adás!