2018. április 22. Csilla, Noémi
Miskolc
10°C / 21°C
Oroszországi légi katasztrófa - Kreml: Putyin megköszönte Trumpnak a vizsgálathoz felajánlott segítséget
mti.hu
|
2018. február 13. 13:14
|
frissítve: 2018. február 14. 13:18
Megköszönte Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak azt a segítséget, amelyet a Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálásához ajánlott fel - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában újságírókkal.

Trump hétfőn hívta fel Putyint, hogy kifejezze részvétét a vasárnap bekövetkezett tragédia miatt. Peszkov elmondta, hogy a két vezető között, ha elmélyültebb eszmecsere nélkül is, de szó esett Észak-Koreáról is. Az orosz elnök hétfő este azt mondta, hogy a telefonbeszélgetés során szintén kitértek az izraeli-palesztin rendezés kérdésére.

A rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma kedden a baleset helyszínén kiszélesítette a korábban harminchektáros kutatási övezetet. A munkálatokat végző ezer ember mintegy kétszáz jármű és gépi segédeszköz segítségével a nap folyamán elsősorban a repülőgép roncsainak összegyűjtésére összpontosított. Egy nappal korábban a holttestek maradványait gyűjtötték össze azonosítás céljából. A gép becsapódásának és felrobbanásának helyszínén csaknem ezerötszáz emberi testrészt találtak.

A becsapódás kráteréből kedden kiemelték a repülőgép két hajtóművét, és délutánig a jármű hatszázhatvanhárom darabját találták meg. A mentők azt remélik, hogy sötétedésig a munka nagy részét el tudják végezni. Az orosz légügyi hatóság a gép megrongálódott feketedobozainak vizsgálatáról beszámolva közölte, hogy a repülési adatokat rögzítő egység adatait sikerült kimenteni. A szerkezet a lezuhant gép legutóbbi tizenhat repülésére vonatkozó információkat tárolta. 

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap, négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, hatvanöt utasa - köztük három gyermek - és hatfős személyzete életét vesztette.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat