2017. szeptember 22. Móric
Miskolc
6°C / 16°C
Összeütközött két kocsi a madridi hullámvasúton
mti.hu
|
2017. július 17. 13:10
|
frissítve: 2017. július 19. 12:43
Ismeretlen okok miatt ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben harminchárman sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek - írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában.

hullamvasut.gif

Forrás: giphy.com

A baleset a Bányavonat elnevezésű látványosságon történt, ahol a hullámvasúton utazók VR-szemüveget viselnek, amelyben azt látják, hogy a vonat egy kísérteties, vadnyugati bányában száguld csontvázak és pókok között két és fél percen át. A bejáratnál sorban álló szemtanúk elmondása szerint az egyik kocsi hirtelen megállt a pályán, néhány méterre attól a helytől, ahol az utasok ki és beszállhatnak, a mögötte érkező másik szerelvény pedig belerohant. Az ütközésben sokaknak megrándult a nyaka, a háta, többen panaszkodtak utána hányingerre, és voltak, akik sokkot kaptak. A mentőszolgálat összesen huszonhét embert szállított kórházba alaposabb kivizsgálásra.

A madridi vidámpark állítja: a hullámvasút minden szükséges engedélye rendben van, ráadásul a nyitás előtt rendszeresen elvégzik az előírt ellenőrzéseket, így történt ez a balesetet megelőzően is, és nem találtak semmilyen problémát. A hatóságok már vizsgálják, hogy mi lehetett a baleset oka, az első feltételezések szerint a fékrendszer hibásodhatott meg. A 2012 óta üzemelő hullámvasút 17,5 méter magas. A kocsik maximális sebessége ötvenöt kilométer per óra.

Nem

Videótár

Terepjáró a rendőrségnek
01:45
Közlekedés biztonsága elleni bűntett
02:48
Közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat
02:20
Rendészek az iskoláknál
00:49
Tizennyolc emeletet futottak
01:25
Gyermekellátás fejlesztése
02:03
Színházak éjszakája
02:07
ProgramPont 2017.09.21.
03:08
Miskolc a TE helyed!
01:32