2017. október 24. Salamon
Miskolc
4°C / 11°C
Polgármesteri látogatás a minoritáknál
Pap Zsolt
|
2015. február 23. 15:40
|
frissítve: 2015. február 24. 18:41
A miskolci minorita templom helyén már a 15. században gótikus templom állt, ami a török hódoltság idején elpusztult. Az új templom és rendház alapítója Kelemen Didák tartományfőnök volt, akit a templom kriptájában temettek el. Nyughelyét is felkereste hétfői látogatása alkalmával Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.
Nem

minoritak_latogatas_pm_150223_ja_4.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– Régen tervezett látogatás valósult meg, amikor Polgármester Úr ellátogatott hozzánk – mondta Kalna Zsolt tartományfőnök. – Bemutattuk neki a rendházunkat és tevékenységünket.

A minoriták fenntartanak egy népkonyhát, ahol száz szegény sorsú ember étkezik naponta.

A fiúkollégium jelenleg 64 középiskolás fiú otthona, illetve van egy nagy plébániájuk, ahová 8 ezer ember tartozik.

minoritak_latogatas_pm_150223_ja_20.jpg

Kriza Ákos a rendházban találkozott az itt dolgozók egy részével. Megtekintette a kollégium tanuló- és hálótermeit, és felkereste a templom kriptáját is.

minoritak_latogatas_pm_150223_ja_10.jpg

A templom és rendházalapító nyughelyénél

A tartományfőnök elmondta, hogy a szegények gondozásában lenne szükségük az önkormányzat segítségére, anyagi támogatásra, és folytatni szeretnék a templom felújítását is. Korábban elkészült a főhomlokzat és a statikai megerősítés, de van még tennivaló. Körben kellene a homlokzatot felújítani, illetve az orgona cseréje is szükségessé vált a belső tér felújításával együtt. 

 

Nem

Videótár

Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
XIII. Miskolci Nemzeti Estély
96:54
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!