2017. november 23. Kelemen, Klementina
Miskolc
1°C / 5°C
Rocklegendák több mint 30 év után az egykori Ifiparkban
mti.hu
|
2017. május 16. 13:26
|
frissítve: 2017. május 19. 09:28
Több mint harminc év után visszatérnek a rocklegendák az egykori Ifiparkba. A Várkert Bazár színpadán június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago ad koncertet.

– A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a a magyar beat-, majd rockzene egyik legfontosabb helyszíne volt, itt mindenki fellépett, aki számított – fogalmazott Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón. Mint megjegyezte, a tavalyi Volt egyszer egy Ifipark című kiállítás, valamint az itt tartott Omega-koncert sikerét látva döntötték el, hogy a hely legendáját fel kell éleszteni, és vissza kell hozni a ma is koncertező ikonikus bandákat a felújított Várkert Bazárba.

Június 15-én a Piramis évek elnevezésű produkció, Révész Sándor és Závodi János fiatal zenésztársakkal adja elő a régi Piramis-dalokat. Augusztus 6-án a Beatrice lép fel, augusztus 12-én a Mini és a P. Mobil, augusztus 25-én a Skorpió, végül 26-án a Karthago ad koncertet.

Révész Sándor, a Piramis énekese felidézte, hogy a zenekar 1979-ben az Ifiparkban rögzítette egyik meghatározó lemezét, A nagy bulit. – Az a koncert bakelit hitelesen dokumentálta az akkori csodálatos hangulatot. A mostani fiatal csapattal, a Piramis évekkel egy éve járjuk az országot és számomra nagyszerű érzés, hogy ennyi idő után visszatérhetünk az egykori Ifipark helyszínére – mondta Révész Sándor. Závodi János gitáros hozzátette: még tinédzserként, a hatvanas évek második felében járt először az Ifiparkban, számos formációval játszott itt, most pedig visszatérhetnek a gyökerekhez.

A Beatrice tagja, Laczik Ferenc azt mondta, augusztusi koncertjükön - amely 39 évvel követi a Beatrice előző itteni fellépését - a zenekar minden időszakát felelevenítik. Török Ádám (Mini) és Schuster Lóránt (P. Mobil) felidézte a két együttes közös koncertjeit 1974 és 1978 között - a két csapat augusztus 12-én ismét együtt játszik. – Az első Mini-buli 1969. augusztus 6-án volt itt, autóstoppal jöttünk fel a Balatonról és aztán nyolcezer néző előtt játszottunk. Tíz évvel később, 1979-ben itt volt a Mini tizedik születésnapi koncertje, ami talán a legemlékezetesebb fellépésünk volt – mesélte Török Ádám.

Schuster Lóránt arról beszélt, hogy a P. Mobil több vendéget hív két és fél órásra tervezett mostani koncertjére. Köztük van Bergendy István, aki csaknem ötven éve meghívta játszani a P. Mobil ősét, a Gesarolt, de eljön Tunyogi Bernadett, a néhai P. Mobil-frontember Tunyogi Péter lánya, Kézdy Luca hegedűs és Somogyi Remig gitáros is.

Frenreisz Károly, a Skorpió vezetője, énekese, basszusgitárosa azt emelte ki, hogy először a Metróval lépett fel az Ifiparkban, és az itt rögzített felvétel látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében. – Best of Skorpió felállásban fogunk most játszani, vagyis mellettem Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitározik, Pálvölgyi Géza a billentyűs és Németh Gábor dobol – sorolta az énekes.

Szigeti Ferenc, a Karthago vezetője, gitárosa azt mesélte el, hogy zenekara az Ifiparkban alakult meg 1979-ben és azóta, immár 38 éve változatlan felállásban dolgozik. – 1981-ben az Ifiparkban adtuk először el a Requiemet, amit egy Fehérváron elhunyt fiú emlékére írtunk. A felvétel két évvel később kikerült Németországba, Kóbor János, az Omega énekese vitte ki, és lejátszották a Szabad Európa Rádióban – mondta Szigeti Ferenc.

Nem

Videótár

Teremavató az Egressy Béni Zeneiskolában
01:58
Paks II - interaktív kiállítás gurult be Miskolcra
01:57
Szemétprobléma Petneházyn
01:27
Fűts okosan
02:21
Kóstolj bele az egészségedbe
01:45
Új és korszerű külsőt kapott az Éltes Általános Iskola
02:02
Klímaadomány
01:30
Jótékonysági bál karácsonyra
02:27
Sajtos, ludas termelői nap
02:07

Most

Jelenleg nincs adás!