2017. december 17. Lázár, Olimpia
Miskolc
-3°C / 1°C
Sikeres megyei úszás napja a „Keményben”
minap.hu
|
2017. november 21. 21:28
|
frissítve: 2017. november 22. 17:45
Közel kétszáz sportoló fogadta el a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség és az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. meghívását november 18-án, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában megrendezett III. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszás Napja elnevezésű eseményre.

Az ünnepélyes megnyitó keretében Illyés Miklós, az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője gratulált és ajándékot adott át a közelmúltban, Százhalombattán megrendezett felnőtt rövidpályás országos bajnokságon arany- és ezüstérmet kiérdemlő Sztankovics Annának és a két bronzot, továbbá egy 6. helyet begyűjtő Vécsei Rékának, valamint edzőjüknek, Sajgó Lászlónak.

A három egyesületet (MVSI, MISI SC, Swimming Penthatlon Club) képviselő miskolciakon kívül Mezőkövesdről, Ózdról, Szerencsről  és Tiszaújvárosból  érkeztek sportolók az erőpróbára.

Az amatőr, az igazolt és szenior (masters) úszóknak egyaránt megmérettetési lehetőséget kínáló, összesen 38 versenyszámból álló rendezvény keretében döntötték el az idei megyei úszó bajnokság érmeinek, helyezéseinek sorsát is. A szervezők a versennyel méltó emléket állítottak Valkó László miskolci testnevelő tanárnak, úszóedzőnek, aki több évtizeden át nagy elhivatottsággal nevelte a sportág utánpótlását a megyeszékhelyen.

dokae-simoncs.jpg

A sportiskolások közül Dóka Emma (balról) és Simon Csilla is többször felállhatott a dobogóra. Fotó: Kamarás Péter

Rendezőtársaimat és engem is jól eső érzés tölt el, hogy harmadik alkalommal is sikerrel hívtuk életre a megyei úszás napját – fogalmazott Hölcz Péter főszervező,  a Miskolci Sportiskola úszó szakosztályának vezetője. – Az egészen fiatal  gyerekektől kezdve a masters korosztályt képviselőkig mindenki rajtkőre állhatott.  Nagyon sokan javítottak egyéni legjobbjukon, sportolóink közül többen „Aranyjelvényes”- minősítést is elértek. A ma még amatőrként a sportággal ismerkedő gyerekek testközelből láthatták, hogy a tőlük idősebb és sikeresebb sportolók - a kétszeres olimpikon, vagy a felnőtt magyar bajnok is - hús-vér emberek, akik keményen dolgoznak az eredményekért. Ez követendő példát jelenthet számukra, melynek első lépcsője az lehet, hogy mind többen akarnak igazolt sportolókká válni, tovább erősítve ezzel a város és hazánk úszósportját. 

(A részletes eredményeket a www.mvsi.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők.)

Nem

Videótár

A vízilabdások is ajándékoztak
01:35
Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Szeretet sütiért adomány
01:34
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
Avalon Mikulásfutás
01:50
Egy éves az Egészségfejlesztési Intézet
02:24
Élő Betlehem a Baráthegyi Majorságban
02:11
Kohászattörténeti verseny
02:11
Szeretet sütigyárban Demeter Ervin és Csöbör Katalin
01:42