2017. november 20. Jolán
Miskolc
-1°C / 5°C
Sikeres versenytáncos nyár – Középdöntő az Eb-n és a German Openen
Kujan István
|
2017. augusztus 19. 12:33
|
frissítve: 2017. augusztus 20. 16:44
Süttő Roland és Tombácz Anikó miskolci versenytáncosok két fontos nemzetközi megmérettetésen is a legjobb 12-ben végeztek.

Először a júniusi szentpétervári Európa-bajnokságon jutottak be a középdöntőbe, ahol a 10. helyen végeztek.

Augusztusban a German Open Profi Super Grand Prix versenyét már kiemelt csillagos párként kezdték, ahol igen népes mezőny gyűlt össze.

sutto_tombacz_german_open.jpg

„Igen, a versenyre 49 páros nevezett. Nemzetközi profi megmérettetések esetében mindig a GOC (German Open Championship) az, ahol a legtöbb páros indul. A világranglistán elfoglalt pozíciónk által kiemeltek voltunk. Ez azt jelenti, hogy a második körtől szálltunk be a versenybe, ahol bejutottunk a középdöntőbe és a 12. helyen végeztünk.” – ismertette a páros.

A versenyeket természetesen – mint mindig –, különböző hazai és nemzetközi edzőtáborokban való felkészülés előzte meg.

Az ifjú miskolci tehetséges táncosok felkészítése mellett a következő időszakban újabb Super Grand Prix-re, világbajnokságra és további nemzetközi versenyekre készül a páros, aki ezúton is köszön minden segítséget tanárainak és szponzorainak, az M1Fitness Miskolcnak, Paoul Danceshoesnak és a Biotech USA Shop Miskolcnak.

Nem

Videótár

Kutyamérgezés
02:42
Tél a Közútnál
02:02
Pénzgyűjtés a GYEK nek
01:33
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Fekve nyomó verseny
01:43
Védjünk meg Magyarországot Ifj Lomnici Zoltán
02:35
MVK Zrt balesetmentes közlekedés
01:41
Koraszülöttek Világnapja
01:59
26. Francia Filmnapok
02:06

Most

Jelenleg nincs adás!