2017. február 24. Mátyás
Miskolc
4°C / 7°C
Számtalan miskolci program lesz a reformáció jubileumi évében
minap.hu
|
2017. január 01. 17:33
|
frissítve: 2017. január 03. 11:19
A reformáció kezdete 1517. október 31-e, vagyis jövőre lesz ötszáz éve, hogy Luther Márton érvényre juttatta tanait. A miskolci Belvárosi Evangélikus Gyülekezet már megkezdte az ünnepi programsorozatot.

– Ősztől kezdődően járunk össze előadásokra és beszélgetésekre keddenként Rendszeres teológia közérthetően, avagy miről beszél a Biblia a ma emberének címmel – mondta Sándor Frigyes evangélikus esperes. – A programokat a Luther Udvarban található könyvtárban tartjuk, és szeretettel várunk mindenkit, azokat is, akik nem evangélikusok.

Január második hetében, 9-étől 14-éig lesz az Aliansz imahét, amin részt vesznek a miskolci evangélikus gyülekezetek, közvetlenül utána, 15-én pedig kezdődik az Ökumenikus imahét, ami szintén folyamatos elfoglaltságot jelent a gyülekezet tagjainak.

– A két imahét után 24-én, kedden délután 5 órakor találkozunk újra a teológiai foglalkozáson, majd 31-én, szintén kedden kezdődik meg a következő programsorozatunk. Ehhez három miskolci gyülekezet, a belvárosi, a vasgyári és a diósgyőri fogott össze, hogy megszervezze az előadássorozatot, ami minden hónap utolsó keddjén délután 5 órától lesz. Témája maga a reformáció a tanításaival, a történelmi hátterével, a kiemelkedő reformátorokkal és a magyarországi érintettségével együtt.

Ezek mellett Fabinyi Tamás püspök is mond majd beszédet egy rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházában március 9-én.

Nem

Videótár

Büntetésre számíthat, aki galambot etet
02:28
Állampolgársági eskütétel
01:59
Új rendészeti alközpont nyílik márciusban
01:07
Rendelők, Vasgyári kórház
03:38
Megújul a Körcsarnok
01:44
A miskolci rabló 12 évet kapott
01:46
Megnyílt a Drót Tankonyha
01:42
Tatárdombon ellenőriztek
00:46
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!