2017. október 24. Salamon
Miskolc
4°C / 11°C
Szlovénia betiltaná a hagyományos meghajtású járművek forgalmazását
MTI
|
2017. október 12. 16:18
|
frissítve: 2017. október 12. 16:18
A szlovén kormány csütörtöki ülésén elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030 után nem lehetne benzines és dízeles autókat regisztrálni az országban.

A kormány nem döntött nyíltan a tilalom mellett, ehelyett olyan célt tűzött ki, amely szerint a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának kevesebb, mint 50 gramm/kilométer alatt kell lennie, ennek a feltételnek pedig csak a hibrid vagy elektromos autók tesznek eleget.

Szlovéniában az ország egész területén 470 elektromos töltőállomás van, jól elosztva az utakon. A kormány stratégiája szerint a töltőállomások jelenlegi hálózatát 2020-ig 1200-ra, 2025-ig 7 000-re, 2030-ra pedig 22 300-ra kell bővíteni.

A kormány azt tervezi, hogy a hibrid és elektromos autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek 17 százalékát váltják fel. A statisztikai hivatal adatai alapján 2016 végén 1 millió 470 ezer közúti gépjárművet regisztráltak Szlovéniában, 2 százalékkal többet az előző év ugyanezen időszakához képest, és ebből 1,1 millió személygépkocsi volt.

A tavalyi évben mintegy 74 ezer új kocsit értékesítettek az országban, ami rekordmennyiségnek számít. Nőtt az elektromos és hibrid autók eladásának száma is. Az autókereskedők adatai alapján Szlovéniában 900 ilyen autót értékesítettek az év első nyolc hónapjában, ami duplája a 2016-os eladásoknak. Szlovéniában a saját tulajdonban lévő gépkocsik aránya az egyik legmagasabb a világon, 523 autó jut 1000 emberre.

Nem

Videótár

Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
XIII. Miskolci Nemzeti Estély
96:54
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!