2017. december 16. Etelka, Aletta
Miskolc
1°C / 3°C
Teszik a dolgukat – miskolci orvos és rendező is a díjazottak között
Répássy Olívia
|
2016. március 18. 19:44
|
frissítve: 2016. március 19. 14:07
Szabó Máté rendező és Sikorszki László orvos munkáját ismerték el március 11-én. A díjakat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehették át a Pesti Vigadóban.

Örül a díjnak, hiszen fontos dolog az elismerés – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető-helyettes főorvosa.

gege_muto_orvosok_a.jpg

A kép bal oldalán dr. Sikorszki László

- Gyógyítom a betegeket, és azt gondolom, a díjra való felterjesztés is az ő visszajelzésük lehetett – mondja Sikorszki László, majd továbbszövi a gondolatait azzal, hogy a díjat kaphatta a Radikális Onkológiai Sebészet létrehozásáért is. A Batthyány-Strattmann László-díjat az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája és kimagasló teljesítménye elismeréseként vehette át Sikorszki László.

Szabó Máté rendező is azt mondja, hogy öröm egy ilyen díj tulajdonosának lenni.

szabo_mate_150625_vcs_2.jpg

- Az ember vágyik a megbecsülésre, és már az is igazi díj, ha egy jó próbafolyamatot egy jó előadás követ. Természetesen jól esik, igazán jól pedig az esne, ha a színház és a kultúra megbecsülése nagyobb lenne. Sajnos ezt muszáj mondani minden lehetséges pillanatban, mert a sok minden közepette a lényegünket veszítjük el, ha nem figyelünk - fogalmazott.

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként vehette át a Nádasdy Kálmán-díjat.

Batthyány-Strattmann László-díjban tizenketten részesültek március 11-én. Nádasdy Kálmán-díjat pedig évente ketten kaphatnak.

Nem

Videótár

Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Szeretet sütiért adomány
01:34
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
Avalon Mikulásfutás
01:50
Egy éves az Egészségfejlesztési Intézet
02:24
Élő Betlehem a Baráthegyi Majorságban
02:11
Kohászattörténeti verseny
02:11
Szeretet sütigyárban Demeter Ervin és Csöbör Katalin
01:42
Cipő adomány négy szervezetnek
01:45

Most

Jelenleg nincs adás!