2017. szeptember 22. Móric
Miskolc
6°C / 16°C
Továbbra sem dőlt el semmi: a Mezőkövesddel is leikszelt a DVTK
dvtk.eu
|
2017. május 13. 19:52
|
frissítve: 2017. május 15. 21:17
Az OTP Bank Liga 31. fordulójában a DVTK Debrecenben játszott a Mezőkövesd ellen. A találkozó elején kétgólos előnyre tett szert a kontrákra berendezkedő vendégcsapat. A második félidőben Makrai Gábor fejesével, és Busai Attila parádés megoldásával egyenlített a Diósgyőr, és ugyan rengeteget támadott, a győztes gólt már nem sikerült megszerezni.

dvtk_mezokovesd_170513_ml.jpg

Fotó: Mocsári László

Nono négy mérkőzésre szóló eltiltását töltötte, Lipták Zoltán ötmérkőzéses büntetése miatt másodszor hiányzott, míg Dejan Karan öt sárga lapja miatt nem játszhatott. 

Debrecenben borult ég és 20 Celsius-fok várta a csapatokat és a szurkolókat, s a kezdés előtt tíz perccel eleredt az eső. A Mezőkövesd hamar vezetést szerzett: a tizenharmadik percben Kink 16 méterről érkező lövését még Antal kiütötte, a védők azonban nem tudtak fellszabadítani. A labda jobb oldalon Molnár Gáborhoz került, aki 15 méterről a bal felső sarokba tekert. Négy perc múlva tovább növelték előnyüket a vendégek: Molnár tette a védők mögé Sós Bencének a labdát, aki a 16-oson belül tolt rajta egyet, majd jobbról a diósgyőri kapu hosszú alsó sarkába lőtt. Így vonultak pihenőre a csapatok, a DVTK azonban nem adta fel.

A második félidő sikeres diósgyőri akcióval indult: Ugrai szögletét  Tujvel kitenyerelte, majd Eperjesi jobbról visszaívelte a labdát, Makrai Gábor pedig 10 méterrő a mezőkövesdi kapu bal oldalába fejelt. Megvolt tehát a szépítés, aztán a hatvankilencedik percben egyenlíteni is sikerült a Diósgyőrnek. Makrai keresztlabdája után Vela tette középre a labdát, középen pedig Busai Attila sarokkal húzta a kapuba. Kiegyenlített tehát a DVTK, ez maradt a végeredmény.

OTP Bank Liga 31. forduló

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry 2-2 (0-2)

 

Nem

Videótár

Terepjáró a rendőrségnek
01:45
Tizennyolc emeletet futottak
01:25
Gyermekellátás fejlesztése
02:03
Színházak éjszakája
02:07
Polgármesteri expozé
02:26
Közgyűlés: IFI ház
03:13
Közgyűlés: nőttek az iparűzési adóbevételek
02:03
ProgramPont 2017.09.22.
03:37
Miskolc a TE helyed!
01:32