2017. június 24. Iván
Miskolc
11°C / 27°C
Újabb szörnyű hétvégi baleset (Rendőrségi felvételek)
minap.hu
|
2017. június 18. 11:37
|
frissítve: 2017. június 20. 09:45
Két halálos áldozatot követelt az a szörnyű baleset, amely szombaton késő este történt a 44-es számú főúton. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott járművekből feszítő-vágó berendezések segítségével tudták kiemelni a sérülteket és az áldozatokat.

kecskemet1.jpg

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kecskemét és Lakitelek között június 17-én 23 óra körül.

kecskemet4.jpg

Egy Ford Focus típusú személygépkocsi közlekedett  a 44-es számú főúton Kecskemét irányából Lakitelek felé, amikor a 17.300-as méterszelvénynél eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba,  ahol összeütközött egy Ford Transit típusú kistehergépkocsival, majd árokba csapódott.

kecskemet3.jpg

A baleset következtében a Ford Focus 45 éves vezetője – aki egyedül utazott – és a kisteherautó 67 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. A Ford Tranzit mindhárom utasát sérüléseik miatt kórházba szállították. Közülük egy 30 éves és egy 68 éves nő az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, egy 19 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

kecskemet.jpg

A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Nem

Videótár

Szeleta Látogatóközpont
03:14
Sportcsarnok épül a Lévayban
02:39
Jön az első hőhullám, előtte jégeső
02:30
MEKTA országos verseny
01:38
Rendészeti alközpont nyílt Lyukóvölgyben
02:13
Tour De Hongrie 2017 - beharangozó tájékoztató
02:34
Ősbemutató és Ezrek operája
02:16
ProgramPont 2017.06.23.
03:28
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!