2018. január 18. Piroska
Miskolc
-4°C / 2°C
„Van gazdája a területnek”
minap.hu
|
2017. június 19. 18:49
|
frissítve: 2017. június 21. 15:46
Ezt bizonyította be a lakók szerint Hubay György Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki a tavalyi járdafelújításokat folytatta a Vászonfehérítő utcán. Az eredményekről és további terveiről egy fórumon számolt be.

lakossagi_forum_hubay_170619ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László

Tavaly háromszor hatvan méter hosszan készült aszfaltjárda mélyépítéssel, szegélykövekkel a Vászonfehérítő utca elején. Itt két játszótér és kilenc négyemeletes ház található.

– Idén ugyanilyen igényesen építtettem még négy járdát, ami újabb két játszóteret körbeölelő, tizenkét négyemeletes bérház előtt van – mondta el Hubay György. – Lehetőség van kiskertek kialakítására most már a Vászonfehérítő utca 2. számtól a 42-ig. További terveim között szerepel a padok és a homokozók rendbe tétele. Az idei beruházás mintegy hatmillió forint volt.

lakossagi_forum_hubay_170619ml_10.jpg

A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő egy fórumot is összehívott, hogy beszámoljon az eddigi fejlesztésekről, a jövőbeli elképzeléseiről, valamint hogy meghallgassa a környéken élők felvetéseit, hozzászólásait, ötleteit.

– Nagyon jó, hogy van ez a fórum, mert itt mindenki el tudja mondani a saját gondját-baját – mondta Kocsis Lászlóné.

lakossagi_forum_hubay_170619ml_6.jpg

Feledy Péter a harminc szám alatt lakik. – Nagyon meg vagyunk elégedve, örülök, hogy járda épült. Persze van még mit csinálni, de látszik, hogy van gazdája a területnek – összegzett a lakó.

Hubay György mostantól azt is tervezi, hogy több olyan fórumot fog összehívni, amikor ő megy a környéken lakókhoz.

Nem

Videótár

Alacsony munkanélküliség
04:31
ProgramPont 2018.01.17.
04:08
Traffipax változás
00:43
Fogynak az eladó villamosok
02:51
Jól teljesített a turizmus 2017-ben
03:13
DVTK, új igazolások
01:45
Megszentelték a Szinvát
02:49
Sokan voltak az év első régiségvásárán
01:36
Az állatkertek atyjára emlékeztek
02:41

Most

Jelenleg nincs adás!