2018. június 18. Arnold, Levente
Miskolc
13°C / 23°C

Egészségügy

napidoktor.hu
Utoljára módosítva: 
2018. június 17. 09:22
„Az elmúlt hat évben drasztikusan javult a szívritmuszavar leggyakoribb formájával küzdő betegek túlélése, különösen azoké, akik már korábban átestek szélütésen”— erről az áttörésről számoltak be az ország legnagyobb orvosi találkozóján, a balatonfüredi Magyar Kardiológusok Kongresszusán.
MTI
Utoljára módosítva: 
2018. május 11. 12:05
Fagyasztott spenótot hívott vissza és vont ki a forgalomból magas kadmiumtartalom miatt a Metro üzletlánc, a termékből az Európai Unió (EU) több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden honlapján.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2018. május 09. 17:42
Közelebb jött a belvároshoz a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. Új irodájukat hétfőn a Városház tér 2. szám alatt nyitották meg, ahol véradások szervezését és a későbbiekben majd esetleg véradásokat is bonyolítanak.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2018. május 10. 15:39
Újabb hét évig szólhat az ország egyedülálló tematikus egészség rádiója. Mostantól azonban már nem csak Miskolcot, hanem egész Borsod megyét lefedő frekvencián hallgathatjuk a Csillagpont Rádiót. Ezentúl pedig a sport is külön műsort kap majd, ami kapcsolódni fog a rádió egészségtudatos profiljához.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2018. május 07. 20:34
Jótékonysági sportnappal, egészségmegőrző programokkal várták az érdeklődőket szombaton Miskolcon, a Selyemréti Strandfürdőben 10 és 17 óra között.
origo.hu
Utoljára módosítva: 
2018. május 07. 14:16
Huszonnyolc éves korában meghalt Aaron Traywick, az Ascendance Biomedical gyógyszergyártó startup vállalat igazgatója. Traywick arról vált ismertté, hogy önmagán próbált ki egy kísérleti stádiumban lévő herpeszvírus-ellenes készítményt.

Oldalak

Ajánlat