Ugrás a tartalomra

Környezet

Forrás
Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. november 13. hétfő 17:34
„Közösségünk fejlesztése: önkormányzatok az energetikai átalakulás élvonalában” címmel szervezett energetikai konzultációt a helyi önkormányzatok számára a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és az Egyensúly Intézet, együttműködésben a miskolci önkormányzattal, hogy előmozdítsák a hatékony energiaátmenet megvalósítását a településeken.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. november 12. vasárnap 21:51
Elhanyagolt, gazdátlan zártkerti ingatlanokat használhatnának kertészkedni szerető miskolciak a 2. Miskolci Ötletmaraton nyertes csapatának elgondolása alapján. A projektterv elnyerte a zsűriző vállalkozók és városvezetők tetszését is.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. november 11. szombat 11:38
Kik nyerik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima-díjat 2023-ban? Kik kapják a háromszor egymillió forintos Prima-díjat és a kétszázötvenezer forintos közönségdíjat? Kik kapják az Égre törő íjász gyönyörű bronzszobrát?
On
Forrás
Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. november 09. csütörtök 15:48
A közmeghallgatáson a város polgárai és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű ügyekben szólalhatnak fel, a csütörtökre meghirdetett lehetőséggel kilenc városi polgár élt, köztük Rostás László is a Diósgyőri vár revitalizációjának tervezője.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. november 09. csütörtök 20:26
A MIDMAR Kft. is benevezte Miskolc városát a Nők Lapja Travel Awards felhívására, ahol több kategóriában keresik a legjobb turisztikai szolgáltatókat.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. november 06. hétfő 18:11
A hétfői nap legfrissebb híreiből.
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. november 06. hétfő 11:46
Január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti. A visszaváltási díj - palackonként 50 forint - nem a gyártók bevételét gyarapítja, hanem a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja - közölte hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Forrás
minap.hu
Utoljára módosítva
2023. november 06. hétfő 08:14
Napos idő indítja a hetet, hétfőn már nem várható fronthatás, nyugodt nap vár a frontérzékenyekre.
Forrás
Miskolc Televízió / Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. november 04. szombat 22:34
Galagonyafát ültettek szombat délután annak a kettétört csemetének a helyére, amelynek egy ittas személy dőlt neki. A véletlen esemény a Déryné utca és a Villanyrendőr közötti útszakaszon történt október közepén.
Forrás
Kujan István
Utoljára módosítva
2023. november 03. péntek 13:33
Újabb cég tartotta fontosnak, hogy csatlakozzon a Fogadj örökbe egy közterületet programhoz.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!