2017. november 23. Kelemen, Klementina
Miskolc
1°C / 5°C

Legfrissebb

MTI
Még három hét van hátra a Star Wars: Az utolsó Jedik forgalmazásáig, de az elemzők szerint akkora az érdeklődés az űrsaga folytatása iránt, hogy premierjén akár a 200 millió dollárt (53 milliárd forintot) is meghaladhatja a jegybevétele.
dvtk.eu/MTI
A DVTK két vereség, az Újpest két győzelem után érkezik Debrecenbe, az egymás elleni bajnokira. Bódog Tamás vezetőedző és Lipták Zoltán válaszolt a találkozó előtt az újságírók kérdéseire.
T. M.
Csütörtök délután a Miskolci Nemzeti Színházban aláírták a Vodafone támogatási szerződésének a meghosszabbítását, valamint a társulat újabb hat tehetséges színművésze kapott ösztöndíjat.
minap.hu
Az első járatok indulásánál mi is ott voltunk, mutatunk sok-sok fotót mosolygó gyerekekkel, Mikulással és számtalan meglepetéssel!
Kujan István
Éppen egy évszázada, 1917 decemberében rendezték meg Miskolc „háziezrede”, a 10-es honvédek legnagyobb jótékonysági rendezvénysorozatát. Csütörtökön kiállítással, majd decemberben egy többnapos programsorozattal emlékeznek meg nemcsak a történelmi eseményről, hanem arról az összefogásról is, ami honvédjeink hátországában kibontakozott.
minap.hu
Teljes létszámmal ült össze csütörtökön a Nemzeti Pedagógus Kar B.-A.-Z. megyei Területei Közgyűlése. A Borsod megyei választott országos küldöttek ezen a napon átvehették megbízólevelüket.
MTI
Csütörtökön megkezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése; a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek a postások viszik ki a 10 ezer forintos juttatást – közölte az Emmi parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Sajtóértesülések szerint elmenekült csütörtökön a harmadik napja ismeretlen fegyveresek által blokád alatt tartott a kelet-ukrajnai Luhanszk városából Ihor Plotninckij, az önkényesen kikiáltott szakadár Luhanszki Népköztársaság „elnöke”.
minap.hu
A Miskolci Önkormányzati Rendészet a felelősségteljes kutyasétáltatásra hívja fel a figyelmet, valamint tájékoztatja a kutyatulajdonosokat a szabályos sétáltatásról.
minap.hu
A légköri frontok egyelőre elkerülik a Kárpát-medencét. Folytatódik a nyugodt, őszi időjárás. Vasárnap az Északi-középhegységben havas eső, hó is lehet!

Oldalak

Videótár

Új és korszerű külsőt kapott az Éltes Általános Iskola
02:02
Klímaadomány
01:30
Jótékonysági bál karácsonyra
02:27
Sajtos, ludas termelői nap
02:07
Óvodafejlesztés, akadálymentesítés a Petneházy városrészben
01:16
Teremavató az Egressy Béni Zeneiskolában
01:58

Most

Jelenleg nincs adás!