Életmód

  • 2013-03-19 19:49 Pozsony a régió legkevésbé élhető fővárosa, Budapest a második

    Életminőség terén Pozsony a legrosszabb körülményeket tudhatja magáénak a közép-európai régió fővárosai közül, előtte Budapest áll - derült ki egy friss felmérésből, amelyet Polyce néven egy európai uniós projekt keretében valósítottak meg, eredményeit pedig az egyik résztvevője, a pozsonyi Műszaki Egyetem (STU) hozta nyilvánosságra kedden.

  • 2013-03-18 16:15 A Kúriához fordult az ombudsman a miskolci szmogrendelet miatt

    Miskolc szmogrendeletének több pontja jogszabályba ütközik, szmogriadó esetén veszélyezteti az egészséghez és az egészséges környezethez való jogot, ezért a Kúriánál kezdeményezte a jogszabálysértő rendelkezések megsemmisítését - tudatta Szabó Máté, az alapvető jogok ombudsmanja hétfőn az MTI-vel. A miskolci önkormányzat közlése szerint módosítják a rendeletet.

  • 2013-03-16 20:47 Újabb 14 embert gyógyítottak ki HIV-fertőzésből

    Alig két héttel azután, hogy Amerikában egy két év fél éves kislányt sikerült kigyógyítani a vele született HIV-fertőzésből, most rögtön 14 felnőttnél sikerült megismételni ezt, jelentette be a párizsi Pasteur intézet kutatócsoportja.

  • 2013-03-16 18:44 Tovább tart az influenzajárvány

    Tizennyolc európai országban, közte Magyarországon, továbbra is influenzajárvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.

  • 2013-03-16 12:15 Megdőlt a napi országos hidegrekord

    Szombatra virradóra Nyírlugoson mínusz 14,2 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi minimumhőmérsékleti rekord - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t.

  • 2013-03-15 08:59 Vendéglátós tanulók döntőznek Miskolcon

    Miskolcon rendezik március 20-21-én a II. Schnitta Sámuel Szakmai Tanuló Verseny döntőjét, ahol a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola diákjai képviselik a várost.

  • 2013-03-14 18:48 Népek Tavasza teljesítménytúra

    A Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósítja meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség és a Megyei Természetjáró Szövetség a Népek Tavasza teljesítménytúrát 2013. március 15-én, immár 16. alkalommal.

  • 2013-03-14 11:35 Lesz, ahol 30 centi hó is eshet

    A Balatonnál és a Bakonyban lehetnek 100-110 kilométer per órás széllökések, az Északi-középhegység egyes magasabban fekvő területeitn akár 30 centi hó is eshet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

  • 2013-03-14 10:52 A Dunántúl teljes területén havazik

    A Dunántúl teljes területén havazik – a nyugati országrészben hófúvások nehezítik a közlekedést.

  • 2013-03-14 09:16 Havazás és orkánerejű szél jön

    Március 15-ére összefüggő hótakaró alakulhat ki, a néhol orkánerejű szél hófúvásokat okoz.

  • 2013-03-09 16:02 "Tavaszi hívogató" Diósgyőrben

    Beszélgetőkör, ruhabörze, baba-mama programok, kézműves foglalkozások- többek között ezekkel várták a miskolciakat és a diósgyőrieket szombaton, az Ady Endre Művelődési Ház tavaszköszöntő rendezvényén. A családbarát eseményt második alkalommal rendezték meg, a helyszínen délután az Alma együttes is koncertet adott.

  • 2013-03-09 15:24 Európában is lassul az influenzajárvány

    Továbbra is tart az influenzajárvány Európában, de egyre több ország számol be terjedésének lassulásáról - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.