Közgyűlés

  • 2012-10-03 12:41 Szigorították a közterületi italfogyasztást

    Jelentősen szigorította a közterületi italfogyasztás szabályait a miskolci képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ennek értelmében tiltott, kirívóan közösségellenes magatartást követ el az, aki közterületeken, különösen az élelmiszereket, palackozott italokat árusító üzletek előtt és környékükön, a beépítetlen, bárki által megközelíthető ingatlanokon, illetve a lakóépületek kapualjaiban szeszesitalt fogyaszt.

  • 2012-10-01 15:07 Szocialista megyekritika

    A megyei közgyűlés szeptember 27-ei ülésével kapcsolatban tartott hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót az MSZP frakció vezetése. Több témával kapcsolatban kritikát fogalmaztak meg.

  • 2012-10-01 13:59 Középpontban a megye közlekedése

    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése a napokban tartotta szeptemberi ülését, amelynek középpontjában a megye tömegközlekedése állt, de tárgyaltak a költségvetés első fél évéről és a kínai gazdasági kapcsolatokról is.

  • 2012-09-28 16:18 Bizottsági tagcserék – a Jobbik nem érti

    Zárt ülésen döntött a csütörtöki közgyűlés arról, hogy a Jobbik szakbizottságokban lévő külsős tagjait visszahívják, mivel a Jobbik frakció megszűnése után már nem jogosult a párttagokat delegálni.

  • 2012-09-27 21:24 Eredménytelenek a pályázatok - frissítve!

    Valamennyi benyújtott intézményvezetői pályázatot - köztük a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjára érkezetteket is - eredménytelenek nyilvánította zárt ülésén csütörtökön este a miskolci közgyűlés - értesült helyszínen tartózkodó munkatársunk.

  • 2012-09-27 09:39 Szeptemberi ülését tartotta a miskolci közgyűlés

    Szeptemberi, rendes ülését tartotta Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése csütörtökön. A sürgősségi előterjesztésekkel együtt harmincnál is több napirendi pont került a grémium elé, köztük ezúttal is több jelentős, közérdeklődésre számot tartó témát tárgyaltak. Ezek között szerepelt egyebek mellett a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjának betöltésére érkezett pályázatok elbírálása, és a „fészekrakó-probléma” kezelésére irányuló városi intézkedésekről szóló beszámoló is.

  • 2012-09-26 19:12 Az igazgatóválasztás mellett demonstráltak

    Demonstrációt tartott szerda délután a Városháza előtt a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesülete. A tüntetéssel – melyen megközelítőleg kétszázan vehettek részt – azt akarták elérni, hogy a holnapi közgyűlésen nevezzenek ki igazgatót a Földes élére, mégpedig Veres Pál személyében.

  • 2012-09-26 16:43 Megfontoltság, önmérséklet - a polgármester a Földes-ügyről

    - A Földes Ferenc Gimnázium városunknak hosszú-hosszú esztendők óta az egyik emblematikus oktatási intézménye. A gimnázium sorsa, körvonalazódó jövője, túlságosan komoly kérdés ahhoz, hogy pusztán csak pártpolitikusok döntsenek felőle. Ezért figyeltem növekvő aggodalommal az iskolaigazgató választás körül kialakult feszültséget - fogalmazott szerdai közleményében Kriza Ákos polgármester.

  • 2012-09-25 11:24 Módosítanak a településszerkezeti terven is

    A csütörtöki közgyűlési ülésen a képviselő-testület Miskolc településszerkezeti tervének módosításáról is dönt majd, az előterjesztés sürgősséggel kerül be a napirendek közé.

  • 2012-09-23 11:50 Munkaerő-piaci helyzetkép

    A közgyűlésen a grémium elé kerül Miskolc munkaerő-piaci helyzetéről és jövőbeni kilátásairól szóló beszámoló is.

  • 2012-09-21 09:55 Újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel

    Előterjesztést tárgyal jövő héten a miskolci közgyűlés a városi térfelügyeleti kamerás rendszer bővítéséről is. Új kamerákat helyeznek el egyebek mellett a Bajcsy Zsilinszky Endre Út-Baross Gábor út kereszteződésében, a Bajcsy Zsilinszky Endre úti katolikus templommal szemben, a Hadirokkantak útja-Gizella utca kereszteződésében, valamint a Herman Ottó Múzeum oldalánál.

  • 2012-09-10 14:01 Közgyűlés: egy héttel később!

    Elmarad a szeptember 20-ra tervezett, nyári szünet utáni első rendes közgyűlés – tudta meg portálunk.