Egyetemváros
-
2013-02-13 08:16 Egyetemi nyílt nap az ország hangjával
-
2013-02-12 12:13 Megkezdődött a hangversenyszezon

A Miskolci Egyetem díszaulájában kezdődött meg a hangversenyszezon hétfőn este. A programban az intézmény több formációja is bemutatkozott.
-
2013-02-12 12:02 Bagolyles az egyetemen
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja idén első alkalommal szervezi meg a Miskolci Egyetemen élő baglyok megfigyelését népszerűsítő rendezvényét.
-
2013-02-10 13:12 A legjobb képzés helyben, Miskolcon

A Miskolci Egyetem meghatározó intézménye a hazai felsőoktatásnak, célja, hogy a térség és az ország számára értékes szakembereket képezzen. Ahogyan az is, hogy helyben tartsa a fiatalokat.
-
2013-02-09 11:56 Nyílt nap lesz az egyetemen

Családi nyílt nappal várja a Miskolci Egyetem február 16-án, szombaton az érdeklődő szülőket, fiatalokat, felvételi előtt állókat.
-
2013-02-07 20:09 Segélyalap jöhet létre felsőoktatási intézmények megsegítésére
Segélyalap jöhet létre a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatási intézmények megsegítésére, az erről szóló javaslatot a szaktárca hamarosan a kormány elé terjeszti - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási kerekasztal csütörtöki budapesti ülése után.
-
2013-02-07 18:39 Elhunyt Kröell Dulay Imre
Elhunyt Kröell Dulay Imre egyetemi docens, a műszaki tudományok kandidátusa; 81 éves volt - tudatta a Miskolci Egyetem gépészmérnöki és informatikai kara csütörtökön az MTI-vel.
-
2013-02-07 17:37 Miskolci kutatók a hallássérültek beszédfejlesztéséért
A hallássérültek beszédmegértését és beszédtanulását az eddig ismert módszereknél hatékonyabban elősegítő összetett rendszert fejleszt a Debreceni Egyetem Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinikája a Miskolci Egyetemmel együttműködve - közölte Sziklai István, a projekt szakmai vezetője csütörtökön Debrecenben.
-
2013-02-07 17:18 Friss diplomásokat avattak az egyetemen
-
2013-02-06 15:57 Jövőt kínál Miskolc a fiataloknak
-
2013-02-05 18:03 A rektor visszautasítja a vádakat
-
2013-02-02 16:10 Rektori pályázatok, tervek, elképzelések
Régiós állásajánlatok
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Göőz József Általános Iskola - intézményvezető Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek

