Miskolc Steelers
Steelers: menekülés a győzelembe?
2009-06-05 16:20

Nincs mit tennie az „acélos” amerikaifutballistáknak: csak egy idei második megnyert mérkőzés hozná el a vágyott megnyugvást. Ahogy az újpesti Bulldogokat sikerült idegenben elkapni egy hónapja, ugyanúgy kellene most a dunaújvárosi Gorillákat is. Ám kétszeresen is nehéz lesz…
Mint emlékezetes, mind egyik, mind másik csoportriválisától (Div. II, Kelet 2) egyszer-egyszer már vereséget szenvedett az Acélcsapat, egyaránt a népkerti Volán-pályán. Közben Újpesten meglett az eddigi egyetlen 2009-es bajnoki győzelem, s most ezt a „sorozatot” kellene folytatni annak a Duna-parti gárdának az otthonában, amely tavaly még újoncként szerepelt a másodosztályban, ám idén sokkal többet lépett előre csoportellenfeleinél, így máris biztos elsőként várja az alapszakasz végét, számukra nem élet-halál kérdés ez a találkozó. Talán ez billentheti a vendégek javára mérleget? Mert a miskolciak – híven a sportág általános szellemiségéhez – töretlen hittel vágnak neki a szombati buszútnak, ám tudják, hogy az előjelek többsége nem mellettük szól; hogy mindjárt az április végi „idevágó” 7-27-es eredményét említsük...A Steelers, azon túl, hogy az idény kezdetére elveszítette több stabil kezdőjátékosát, az amerikaifutballra jellemző nyavalyával, a fontos emberek sérülésével, ennek betudható hiányával küzd. Harda Attila vezetőedző is ezt említette előzetes nyilatkozatában, mellétéve, hogy ő maga nem vevő az alaptalan hurráoptimizmusra, így „elsöprő diadalt” nem ígérhet az utolsó alapszakaszi hétvégére, de felelőssége teljes tudatában még biztos győzelmet sem – azt annál inkább, hogy fiai mindent megtesznek majd (most már így kell mondanunk) a bravúr érdekében.
Márpedig egy ilyen bravúr – azaz bármilyen kis különbségű diadal, egyszersmind a második 2009-es pont begyűjtése – tulajdonképpen csak megmentené a szezont a Steelers számára. Hiszen a két pont a csoport második helyét hozná – szemben a vereség esetén kijáró harmadik pozícióval –, ami az év elején minimumként kitűzött cél elérését, playoffba jutást jelent (nem pedig a szezon korai végét), s további meccseket a divízió döntőjéig. Nem mindegy...
A sérülések okozta lyukakat az Acélosok az örvendetesen fejlődő utánpótlás-szakág legtehetségesebb juniorjaival igyekeznek betömni, ugyanakkor visszavetette a gárdát az elmúlt hetek felkészülése során, hogy a felnőtt keret edzéslátogatottsági mutatói változatlanul hagynak maguk után kívánnivalót. (Amatőr sportról van szó, ne feledjük.) „Mindenkinek magában kell eldöntenie, akar-e amerikafocizni, vagy sem” – fogalmazta meg a klub jövőjét is meghatározó dilemmát a szakvezető nemrég játékosai előtt; a választ ha eddig nem adták meg a kérdezettek, most szombaton, nem is szavakban, hanem „élesben”, megtehetik.
A miskolciak egyébként az edzések mellett az utóbbi napokban több bemutatón is részt vettek, így a múlt heti Zsongó Lillafüreden is. A most szombati meccsen pedig arra is készülnek, hogy részvétüket nyilvánítsák a fogadó klubnak a közelmúltban elhunyt dunaújvárosi futójátékos, Fügedi János elvesztése kapcsán.
A Steelers honlapja: www.miskolcsteelers.hu
A Gorillaz honlapja: www.gorillaz.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítési munkatárs Kereskedelmi vállalat
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Raktárkezelő StarJobs Magyarország Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.
- Regional Manager CCC Hungary Shoes Kft.
- Területi képviselő LMLAND Kft.
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.