Közélet
Selyemrét: megkezdődött az építkezés
2011-10-27 16:05

Megkezdődtek a Selyemréti Strandfürdő bővítési, építési munkái csütörtökön. A kivitelező Hajdúép Kft. délelőtt munkagépekkel vonult fel a területen, és megkezdte a közművek kiváltását. Az építkezéssel 270 nap alatt végeznek a tervek szerint, így jövő nyáron már használható lesz az újjászületett legendás strand.
Mint arról hét elején beszámoltunk a szerződéskötésre azután kerülhetett sor, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság október elején megszüntette a Selyemréti Strandfürdő medenceépítésére kiírt pályázat eredménye ellen a harmadik helyre rangsorolt pályázó kérelme alapján indított jogorvoslati eljárást. Az érvényes ajánlatot tevők közül a legalacsonyabb összegű – 893.704.996 forint – ellenszolgáltatást megajánló Hajdúép Kft. ajánlattevőt hirdette ki győztesnek az ajánlatkérő Miskolci Turisztikai Kft.
A műszaki tartalomnak megfelelően, egy öt egységből álló termálvizes, feszített víztükrű, vízvisszaforgató-szűrő rendszerű, összesen 1728 négyzetméter vízterületű medencecsoport épül, dögönyöző medencével (232 négyzetméter), ülőmenedencével (727 négyzetméter), egy 25 méteres úszómedencével (425 négyzetméter), csúszdákkal, csúszdamedencével (206 négyzetméter) és egy háromtagú gyermekmedencével (138 négyzetméter)
A kivitelezésre 270 nap áll rendelkezésre, de a kivitelező cég reményei szerint ennél hamarabb is elkészülhet a bővítés, amennyiben az időjárás engedi. Az új, rendelkezésre álló technológiáknak köszönhetően, csak akkor kell leállni a munkákkal, ha a hőmérséklet tartósan -6 Celsius fok alá csökken.

T.Á.
Fotó: J. Á.
Kapcsolódó tartalmak
Betonozási, alapozási munkák a Selyemréten
Jó ütemben haladnak a szerelési, betonozási és földmunkák a Selyemréti Strandfürdő bővítésénél. Nagy Róbert építésvezető tájékoztatása szer...
Selyemrét – a héten kiássák a gyermekmedence alapját
Az elmúlt három héten kivágták azokat a fákat, amelyek akadályozták a medence építését. A Selyemréti Strandfürdő jellegzetes piskótamedencéj...
Épül az új strand
Megkezdődött a Selyemréti Strandfürdő felújítása. A munkaterületen már dolgoznak, jelenleg úgynevezett kutató árkokat ásnak. Azt vizsgálják,
Újjáépül a Selyemréti Strandfürdő
270 nap. Ennyi időt vállalt a kivitelező, hogy teljesen újjávarázsolja a Selyemréti Strandfürdőt. A csaknem egymilliárd forintos nagyberuház
Selyemrét: aláírták a szerződést, indul a munka!
Jövő nyárra újul meg, illetve bővül ki a Selyemréti Strandfürdő, miután aláírták ma a kivitelezési szerződést a közbeszerzési eljáráson nyer...
Téliesítik a Selyemréti Strandot
Téliesítik a selyemréti strandot, emiatt hétfőtől zárva lesz a fürdő. A hideg időjárás miatt az úszómedencét egy kupolával fedik le, így biz
Selyemrét: aláírhatják a szerződést!
Megszüntette a Közbeszerzési Döntőbizottság a Selyemréti Strandfürdő medenceépítésére kiírt pályázat eredménye ellen a harmadik helyre rangs...
Selyemrét: jogorvoslati kérelem késlelteti a strandépítést is
Tovább csúszik a Selyemréti Strandfürdő felújításának és bővítésének kivitelezése, mivel tegnap délután, a szerződéskötési moratórium utolsó...
Friss videók

Csapatvilágbajnoki elődöntő, utolsó népkerti verseny
Főként a viadal második felében nyújtott magabiztos versenyzésnek köszönhetően az Egyesült Államok csapat nyerte meg salakmotor csapat világbajnokság miskolci elődöntőjét. A j...
Sportpercek 2013-05-21
Hatásosak a térfigyelő kamerák
Alkoholfogyasztás közterületen és engedély nélkül közlekedő autósok a védett övezetben - leggyakrabban ilyen szabálysértéseket észlelnek a térfigyelő kamerákkal. A felvételek ...
Miskolc Ma 2013-05-21
Kuruc Vigasságok beharangozó
Negyedik alkalommal rendezik meg a Kuruc Vigasságokat a görömbölyi pincesoron. Vitézek, betyárok és kaszkadőrök bemutatóját láthatják az érdeklődők Görömbölyön a hétvégén.
Miskolc Ma 2013-05-21- Kátyúzás Miskolcon Miskolc Ma 2013-05-21
- Lomtalanítás Miskolc Ma 2013-05-21
- Agrárfórum Miskolc Ma 2013-05-21
- Városi pályán tesztelik az új miskolci villamost Miskolc Ma 2013-05-21
- Tűz az Avason Miskolc Ma 2013-05-21
Régiós állásajánlatok
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Német nyelvű értékesítési munkatárs (belső szolgálat) AvenDATA GmbH Mo.-i Fióktelep
- Építésvezető Építőipari vállalat
- Villanyszerelő Work Force Kft.
- élelmezésvezető Közigállás portál
- óvodavezető Közigállás portál
- Területi kereskedelmi képviselő Budapesti cég
- Régióigazgató -
Észak-Kelet Magyarország HR-COM Szervezetfejlesztési és Vezetői Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Tompa Sándor