Közélet
Rossz térdet műtöttek
2007. June 08. (Friday) 15:18 – szepesis
A jobb térde helyett tévedésből először a balt operálták meg csütörtökön egy férfinak Miskolcon, a Diósgyőri Kórházban - erősítette meg Hártó György, a kórház igazgatója.Mint mondta, véleménye szerint kicsit egyoldalú az a közlés, amely szerint tévedésből nem a problémás térdet műtötték először, hanem a másikat, ugyanis a betegnek mindkét térdén bőr alatti kitüremkedése volt, viszont csak az egyik okozott problémát, panaszt, a másik pedig nem.
A beteg egyébként nem volt altatásban, éber volt, és ő sem jelezte a tévedést a műtéti előkészítésnél - tette hozzá az igazgató. Mint mondta, amikor a hibát észlelték, azonnal megoperálták a műtétre előjegyzett térdet is. A férfinek így jelenleg mindkét térdén egy-egy ötcentis vágás található - fűzte hozzá. Hártó György azt is elmondta, hogy a kivizsgálják az eset körülményeit.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss-videók

Geotermia: bíztatóak az első fúrások
Néhány éven belül Miskolc távhőellátásának akár több mint 10 százalékát is megújuló, többek között geotermikus energiaforrásokból fedezhetik majd, ami nemcsak környezetbarát, ...
Kilátó 2010-09-07
Történelmi csúcsot döntött a svájci frank
Kilátó 2010-09-07
Ismét mozdul az Avas
A Mozdul az Avas rendezvénysorozat idei programajairól kérdeztük Fodor Zoltán önkormányzati képviselőt és Tóthné Csorba Máriát, az Avastetői Általános Iskola igazgatóját.
Kilátó 2010-09-07- Utastájékoztató információs pultot mutattak be Miskolcon Miskolc Ma 2010-09-07
- Tudományos együttműködési megállapodás Miskolc Ma 2010-09-07
- Óvodaátadó Felsőzsolcán Miskolc Ma 2010-09-07
- Történelmi csúcsot döntött a svájci frank Miskolc Ma 2010-09-07
- Bíztató geotermiai eredmények Mályiban Miskolc Ma 2010-09-07
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.mikom.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető igazgató: Karosi Imre
- Minden jog fenntartva!

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.