Városinfó
Elindult a munka a Patak utcán
2012-03-22 15:26

A munkaterület átadásával március 13-án megkezdődött a Patak utcai mélygarázs beruházás előkészítése. A tervek szerint augusztus végére készülhetnek el a beruházások.
A közműkiváltási és építési munkálatok kezdetétől a megszokotthoz képest jelentősen megváltozott a környező utcákban a forgalmi rend, amely az építkezés szeptemberre várható befejezéséig érvényben marad.Alapvető változás, hogy megszűnt az átmenő forgalom a Patak utcában. A gyalogos közlekedést ugyanakkor nem korlátozták. A Megyeháza melletti parkoló a Palóczy utca felől, a Rozmaring társasház előtti szakaszon keresztül közelíthető meg. A Patak utcába a Kossuth utca felől sem lehet behajtani, a szakaszt csak az ott álló társasház lakói használhatják.

Ugyancsak fontos változás, hogy kétirányú lett a forgalom a Kossuth utcában, így megszűnt az út melletti parkolási lehetőség. Az út a Kossuth utca és a Patak utca kereszteződésétől a Pátria köz felé zsákutca lett. A Pátria mögötti parkoló továbbra is üzemel, onnan kihajtani azonban csak a Kossuth utca felé lehet.
– A mélygarázs építése a vízi közművek kiváltásával kezdődött el hétfőn, melyet két hetes előkészítés követ – mondta el érdeklődésünkre Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője. A beruházás műszaki tartalma nem változott, 129 parkolóhelyet alakítanak ki a mélygarázsban, és a fölötte lévő területet is rendezik. Mint az ügyvezető hozzátette, az elképzelések szerint, amit lefedik a mélygarázst és áttérnek a belső munkákra azonnal elindul a felszíni munka is, mindkét beruházásnál augusztus 30. a tervezett átadási határidő.
Horváth Imre
fotó: Juhász Ákos
Kapcsolódó tartalmak
Patak utca: az Adeptus építheti a mélygarázst
Az Adeptus-H Zrt. építheti a Patak utcai mélygarázst, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította az FK Raszter Zrt. a parkoló építés...
Ismét a KDB előtt a Patak utca
Újra a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a Patak utcai mélygarázs ügye, így tovább halasztódik a beruházás megkezdése – és természete...
Patak utca: újabb forgalmi változás
Nem lehet behajtani péntektől, várhatóan egy héten át a Palóczy utca felől a Patak utcába. A lezárás időtartama alatt a parkoló csak a Kos...
MiskolcPont, belvárosi fejlesztések a közgyűlés előtt
Márciusi, rendes ülését tartotta csütörtökön a miskolci közgyűlés. A grémium döntött több pályázat beadásáról, közterületek elnevezéséről, ö...
Indul a munka a Patak utcán
Hétfőn megkezdődik a Patak utcai mélygarázs beruházásának előkészítése. A munkaterület átadását követően megváltozik a forgalmi rend is. Már
Patak utca: kezdődik a mélygarázs építése
A jövő héten indul a Patak utcai mélygarázs építésének előkészítése, amely március 19-től forgalmi rend változással jár a környező utcákban....
"Szabadulás az adósságcsapdából”
"Szabadulás az adósságcsapdából" címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Soós Attila fideszes képviselő, az önkormányzat Városgazdálkodási é...
Patak utcai feltárás
Újkori leletanyagot találtak a régészek az elbontott Városi Pedagógiai Intézet helyén a Patak utcával határolt területen, ahová a város legú
Komolyabb lelet nélkül a Patak utcán
Csak újkori leletanyagot találtak a régészek az elbontott Városi Pedagógiai Intézet helyén a Patak utcával határolt területen, ahová a város...
„Párbeszédet kezdtünk a miskolciakkal…”
Egy város életében egy év rövid idő. Mégis úgy érzem, az a rengeteg munka, amelyet a városfejlesztés, a projektek megbízható befejezése terü...
Már az újabb pályázatokat és projekteket készítik elő
Több beruházás is zajlik párhuzamosan a városban, mint a Selyemréti Strandfürdő, a Patak utcai mélygarázs, és a diósgyőri vár rehabilitáci...
A városi fejlesztésekről Lengyel Katalin
A Szent István tér tervezéséről, a Diósgyőri vár munkálatairól, a selyemréti strand beruházásáról, a miskolctapolcai fejlesztési elképzelése
Megkezdődtek a feltárások a Patak utcán
A törvény szerint kötelező, megelőző régészeti feltárásokat végeznek a Patak utcán, a tervezett mélygarázs helyszínén. Ahogy arról már beszá...
Változott a Patak utca forgalmi rendje
Megváltozott a közlekedési és a parkolási rend a Patak utcán. Megkezdődtek ugyanis a területen a mélygarázs és a közterület-fejlesztés kivit
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Területi képviselő VEKTOR Munkavédelmi Kft.
- Termelési vezető SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
- Területi képviselő LOREAL Magyarország Kozmetikai Kft.
- Minőségügyi mérnök TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.