Közgyűlés
Újabb intézmények kerülhetnek egyházi kezelésbe
2012-04-08 20:13

2011. szeptemberében több oktatási intézmény is fenntartót váltott Miskolcon, és önkormányzati kezelésből egyháziba került át. Az április közgyűlés újabb intézmények esetében tesz javaslatot arra, hogy egyházi fenntartásba kerüljenek.
Az utóbbi években városunkban az egyházak szerepvállalása erősödött az oktatás területén, nőtt az ezzel kapcsolatos társadalmi igény is – fogalmaz a közgyűlési előterjesztés. A város vezetése fontosnak tartja olyan iskolaszerkezet kialakítását, ahol az állami, önkormányzati és egyházi intézmények egyaránt megtalálják helyüket, szerepüket a nevelésben, oktatásban.Az önkormányzati törvény értelmében az önkormányzatnak a közoktatás terén nem intézményfenntartói, hanem feladat ellátási kötelezettsége van. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a továbbiakban is eleget tesz feladat ellátási kötelezettségének.
Az Egri Főegyházmegye nevében Ternyák Csaba egri érsek szándéknyilatkozatot nyújtott be Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatához, hogy a jelenleg önkormányzati fenntartásban álló, tagiskolaként működő Móra Ferenc Általános Iskola, a Gárdonyi Géza Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, és a Mész úti Tagóvoda fenntartását és működtetését 2012. augusztus 31-ével az Egri Főegyházmegye átvenné.
A Katolikus Egyház szellemiségéből, értékrendjéből következően küldetésének tekinti a közoktatás, nevelés területén való tevékeny és felelős szerepvállalást. Ezt az értékközvetítő tevékenységet vállalták fel akkor is, amikor 2011-ben átvették a Vörösmarty Mihály Tagiskolát és a Weöres Sándor Tagóvodát. A tevékenység folytatását jelenti a katolikus egyház részéről az intézmények működtetésére vonatkozó újabb igény bejelentése.
Nem csak a katolikus egyház jelezte azonban intézmény átvételi szándékát. 2012. februárjában Bódis Sámuel, a Magyarországi Baptista Egyház Észak-Missziós Kerület titkára, a Diósgyőri Baptista Gyülekezet lelkésze, a Baptista Szeretetszolgálat régiós vezetője szándéknyilatkozatot nyújtott be az önkormányzatához, hogy a jelenleg önkormányzati fenntartásban álló Vasgyári Tagóvoda fenntartását, működtetését 2012. augusztus 31. napjával átvenné.
A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet nehéz, de rendkívül fontos feladatellátásban kíván szerepet vállalni. Terveik között nem csak az óvoda fenntartásának vállalása szerepel, hanem e mellett egy komplex roma program megvalósításával kívánják segíteni településünk nehéz helyzetben élő lakossági rétegének felemelkedését.
Tevékenységükben a prevencióra helyezik a hangsúlyt. A gyermekeken keresztül a szülőkre is nagyobb hatással lehetnek a közösségi jellegű programok. A Vasgyár térségében élő hátrányos helyzetű emberek életvitelükhöz hatékony segítséget kaphatnak. A tanulással, művelődéssel kapcsolatos lehetőségekkel életterük kibővül, együttélési normáik javulnak.
Az egyházak mindegyik esetben vállalják a pedagógusok és az egyéb dolgozók meglévő ellátandó feladatokhoz történő továbbfoglalkoztatását. A feladatellátáshoz az önkormányzat az ingatlan és az ingóságok használatát térítésmentesen átadja az egyház részére, azzal a megkötéssel, hogy az ingatlanban a közoktatási feladatellátást a használat jogcímének fennállásáig az egyház végzi, illetve fenntartja.
Jelenleg városunkban önkormányzati fenntartásban 16 központi és 13 tagiskola, 11 központi és 28 tagóvoda működik. Az általános iskolás tanulók száma 9.453 fő, az óvodás gyermekek száma 5.253. A tagiskolák és tagóvoda más fenntartásba történő adása esetén a feladatellátás továbbra is biztosított. Az egyház az intézmények körzetét átveszi.
H. I.
Kapcsolódó tartalmak
Közgyűlés előtt a Bem József és az Arany János iskola
Sürgősségi előterjesztésként kerül a csütörtöki közgyűlés elé a javaslat a Bem József Általános Iskola és a Szirmai Tagóvoda egyházi kézbe a...
Ebéddel, adományokkal várták a rászorulókat
Ebéddel, ruhaosztással, kézműves-foglakozással várta szombaton a szegényeket, rászorulókat a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat Miskolcon. A...
Egészségnap a baptista iskolában
Egészségnapot tartottak április 14-én, szombaton délelőtt a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában. A rendezvényhez közlekedésbiztonsági ...
„Szeretetünk ereje a nevelésben”
Szakmai konferenciát rendezett a Miskolci Nevelési, Logopédiai, Pályaválasztási Tanácsadó és Pedagógiai Intézet csütörtökön a Diósgyőri Gimn...
Ingatlant bérelne Diósgyőrben a Főapátság
Javaslatot tárgyal a miskolci közgyűlés áprilisi ülésén a Gábor Áron Művészeti Iskola, Szakközépiskola egyik épületének bérbeadásáról is, a ...
Móra: fórum az esetleges fenntartóváltással kapcsolatban
Egy esetleges fenntartóváltással kapcsolatban tartottak fórumot hétfőn a Móra Ferenc Általános Iskolában. A szülők tanév elején keresték meg
Móra: fórumon az esetleges fenntartóváltásról
Egy esetleges fenntartóváltással kapcsolatban tartottak fórumot hétfőn késő délután a Móra Ferenc Általános Iskolában. Mint arról a minap.hu...
Egyházi fenntartású lehet a Móra is?
Egyházi intézményként nagyobb biztonságban lenne és a megszűnés veszélye sem fenyegetné a Móra Ferenc Általános Iskolát - így gondolja a szü
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- egyetemi tanár Közigállás portál
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Házias hostess/host Prohumán 2004 Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Tesztmérnök TESK Tanácsadó Kft.
- Java Software Developer (IGy) Tech People Hungary Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
lényeglátó