https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Sport

Juhász Bence 24. (!) bajnoki aranya

2012-04-29 10:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE u23-asob-juhaszbence.jpg

A diósgyőriek klasszisa, Juhász Bence magabiztos versenyzéssel nyert az U23-as korcsoportos birkózók szombati, miskolci szabadfogású magyar bajnokságán, ahol klubtársai három bronzot is kiérdemeltek.

A B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség, valamint a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) által a  Miskolci Egyetem Körcsarnokában megrendezett erőpróbára érkezett 71 sportolót, valamint az edzőket és a meghívott vendégeket – köztük Gáspár Tamást, az MBSZ igazgatóját, Riskó Gézát, az MTVA sportfőszerkesztőjét, Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselőket, Szaniszló Sándort, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnökét Tokodi Imréné, a megyei szövetség főtitkára üdvözölte. Az egybegyűlteket házigazdaként, az esemény védnökeként Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is köszöntötte. Ezt követően Simicskó István honvédelmi államtitkár, a verseny fővédnöke megnyitó beszédében egyebek mellett három embertípusról beszélt.

– Vannak olyanok, akik nem vállalják a küzdelmet, kikerülik, feladják azt, így a kemény munka után elért sikert sem ismerhetik. A másik fajta emberek túlzottan kényelmesek, lusták, ódzkodnak mindenféle fizikai aktivitástól. A harmadik típusú fiatalok, azok, akik nem riadnak meg a küzdelemtől, hanem naponta elvégzett fáradtságos munkával dolgoznak azért, hogy mind jobb és jobb eredményeket érjenek el a sportban és az életben egyaránt. A birkózók egyértelműen az utóbbi kategóriába tartoznak, jó példát mutatva társaiknak, a rendszeres testmozgásra, az egészséges életmódra – mondta.

birkozoverseny_120428_ja_2.jpg

Rónai Kálmán főrendező, a B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség elnöke, az MBSZ alelnöke előbb külön köszöntötte a ma már edzőként tevékenykedő Rácz Lajos és Tóth István világbajnokot, továbbá Bánkúti Zsolt Európa-bajnokot, majd Simicskó Istvánnal együtt a megyei birkózósport támogatásáért elismerésben részesítette Boda Pétert, a Miskolci Egyetem sportlétesítményeinek vezetőjét és Nádi Gyulát, a felsőzsolcai Pokol Csárda vezetőjét.

A 23 éven aluliak szabadfogású, egyéni országos bajnokságának versengéseiben a borsodiak közül a remek napot kifogó Juhász Bencét senki nem tudta megszorítani, így a legalacsonyabb súlycsoportban érintett sportoló meggyőző módon - helyenként bravúros fogásokat bemutatva - megszerezte élete 24 (!). magyar bajnoki címét.

Juhász Sándor edző értékelése alapján a diósgyőrieknél Kiss Bence teljesítményét lehet még kiemelni, hiszen a sportoló végig szépen és jól birkózott, annak ellenére, hogy legnagyobb csepeli vetélytársától ezúttal kikapott, ezért nem jutott be a fináléba.

birkozoverseny_120428_ja_1.jpg

Az egyéni eredmények alapján kiszámolt csapatverseny, a 21. Rákóczi Kupa sorrendje nagyon szorosra sikeredett, hiszen a győztes és a harmadik között mindössze két pont döntött, ráadásul a Csepeli BC azonos pontszámmal, több aranyéremmel előzte meg a DBC-t..

Győztesek és borsodi érmesek:
50 kg: Juhász Bence (DBC, edzők: Lakatos Győző, Juhász Sándor, Repka Attila), …3. Kaponyás Gergő (DBC)
55 kg: Kelemen Zsolt (Orosházi Spartacus-Túrkevei VSE), …3. Kiss Sándor (DBC)
60 kg: Kránitz Adrián (Orosházi Spartacus)
66 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC), …3. Kiss Bence (DBC), …5. Lagzi-Kovács Bendegúz (KVSE-Abaújszántó)
74 kg: Tőzsér Sándor (Debreceni Sportcentrum-SI), …5. Nagy Márton (DBC)
84 kg: Györgyi Péter (Csepeli BC)
96 kg: Tóth Rafael (FTC)
120 kg: Csercsics Richárd (Haladás VSE)
A Rákóczi Kupa végeredménye: 1. Orosházi Spartacus, 21 pont, 2. Csepeli BC, 19, 3. Diósgyőri BC, 19.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu