Sport
Juhász Bence 24. (!) bajnoki aranya
2012-04-29 10:25

A diósgyőriek klasszisa, Juhász Bence magabiztos versenyzéssel nyert az U23-as korcsoportos birkózók szombati, miskolci szabadfogású magyar bajnokságán, ahol klubtársai három bronzot is kiérdemeltek.
A B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség, valamint a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) által a Miskolci Egyetem Körcsarnokában megrendezett erőpróbára érkezett 71 sportolót, valamint az edzőket és a meghívott vendégeket – köztük Gáspár Tamást, az MBSZ igazgatóját, Riskó Gézát, az MTVA sportfőszerkesztőjét, Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselőket, Szaniszló Sándort, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnökét Tokodi Imréné, a megyei szövetség főtitkára üdvözölte. Az egybegyűlteket házigazdaként, az esemény védnökeként Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is köszöntötte. Ezt követően Simicskó István honvédelmi államtitkár, a verseny fővédnöke megnyitó beszédében egyebek mellett három embertípusról beszélt.– Vannak olyanok, akik nem vállalják a küzdelmet, kikerülik, feladják azt, így a kemény munka után elért sikert sem ismerhetik. A másik fajta emberek túlzottan kényelmesek, lusták, ódzkodnak mindenféle fizikai aktivitástól. A harmadik típusú fiatalok, azok, akik nem riadnak meg a küzdelemtől, hanem naponta elvégzett fáradtságos munkával dolgoznak azért, hogy mind jobb és jobb eredményeket érjenek el a sportban és az életben egyaránt. A birkózók egyértelműen az utóbbi kategóriába tartoznak, jó példát mutatva társaiknak, a rendszeres testmozgásra, az egészséges életmódra – mondta.

Rónai Kálmán főrendező, a B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség elnöke, az MBSZ alelnöke előbb külön köszöntötte a ma már edzőként tevékenykedő Rácz Lajos és Tóth István világbajnokot, továbbá Bánkúti Zsolt Európa-bajnokot, majd Simicskó Istvánnal együtt a megyei birkózósport támogatásáért elismerésben részesítette Boda Pétert, a Miskolci Egyetem sportlétesítményeinek vezetőjét és Nádi Gyulát, a felsőzsolcai Pokol Csárda vezetőjét.
A 23 éven aluliak szabadfogású, egyéni országos bajnokságának versengéseiben a borsodiak közül a remek napot kifogó Juhász Bencét senki nem tudta megszorítani, így a legalacsonyabb súlycsoportban érintett sportoló meggyőző módon - helyenként bravúros fogásokat bemutatva - megszerezte élete 24 (!). magyar bajnoki címét.
Juhász Sándor edző értékelése alapján a diósgyőrieknél Kiss Bence teljesítményét lehet még kiemelni, hiszen a sportoló végig szépen és jól birkózott, annak ellenére, hogy legnagyobb csepeli vetélytársától ezúttal kikapott, ezért nem jutott be a fináléba.

Az egyéni eredmények alapján kiszámolt csapatverseny, a 21. Rákóczi Kupa sorrendje nagyon szorosra sikeredett, hiszen a győztes és a harmadik között mindössze két pont döntött, ráadásul a Csepeli BC azonos pontszámmal, több aranyéremmel előzte meg a DBC-t..
Győztesek és borsodi érmesek:
50 kg: Juhász Bence (DBC, edzők: Lakatos Győző, Juhász Sándor, Repka Attila), …3. Kaponyás Gergő (DBC)
55 kg: Kelemen Zsolt (Orosházi Spartacus-Túrkevei VSE), …3. Kiss Sándor (DBC)
60 kg: Kránitz Adrián (Orosházi Spartacus)
66 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC), …3. Kiss Bence (DBC), …5. Lagzi-Kovács Bendegúz (KVSE-Abaújszántó)
74 kg: Tőzsér Sándor (Debreceni Sportcentrum-SI), …5. Nagy Márton (DBC)
84 kg: Györgyi Péter (Csepeli BC)
96 kg: Tóth Rafael (FTC)
120 kg: Csercsics Richárd (Haladás VSE)
A Rákóczi Kupa végeredménye: 1. Orosházi Spartacus, 21 pont, 2. Csepeli BC, 19, 3. Diósgyőri BC, 19.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Bajnoki érmekért, ismét a körcsarnokban
Öt érmet, köztük aranyat is vár a szakvezetés a hétvégi, miskolci utánpótlás korosztályos birkózó magyar bajnokságon....
Karácsonyi birkózás, birkózó karácsony
Foci, birkózás, terülj-terülj asztalkám, s az elmaradhatatlan csoportkép készítése. Így telt a diósgyőri birkózók karácsonya, pénteken délut...
Kiss Bence ezüstje a legcsillogóbb
Három érmet nyertek a diósgyőri birkózók az október 22-én, szombaton, Miskolcon megrendezett U23-as szabadfogású magyar bajnokságon....
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Területi műszaki mérnök Randstad Hungary Kft.
- Kiemelt vevőfelelős ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- SharePoint Product Achitect [EI-11091] TREDIS Consulting Kft.
- Vállalati ügyfélkapcsolati képviselő RPM System Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Mérnök értékesítő [BK-09112] TREDIS Consulting Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.