https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Városinfó

A mezőőr vigyázó szemei

2012-04-29 12:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Csontó Sándor, a miskolci közterület-felügyelet mezőőre igen kalandos, változatos életpályát tudhat maga mögött.

Eredetileg szobafestő-képesítést szerzett, majd volt hivatásos gépkocsivezető, foglalkozott állattenyésztéssel, vadászattal, vadásztatással. Alapított taxi- és vadásztársaságot, volt miskolci polgárőrvezető, az utóbbi években pedig mezőőrként felügyeli a külterületek rendjét.

mezoorseg_ellenorzes_110803_ja_49.jpgMint mondta, a mezőőri képesítést már abban az időszakban megszerezte, amikor annak idején barátaival, ismerőseivel létrehozták s működtették a szikszói Széchenyi Zsigmond Vadásztársaságot. Szeret ebben a munkakörben dolgozni, mindig közel állt hozzá a természet védelme, szeretete.

Beszélgetőpartnerünket és társát mi is többször elkísértük már járőrözés közben. Láttuk, tapasztaltuk mennyire sajátos hatósági munka az övék a külterületeken, ahol nem mindig hatékonyak a szokásos rendészeti módszerek. Igen sok múlik a helyismereten, s azon, ki mennyire tud szót érteni az emberekkel, mennyire képes tekintélyt szerezni magának az ottani, sajátos közegben.

Csontó Sándort a halálos áldozatot követelő, Kőporos utcai tűzeset során tanúsított áldozatkész mentési tevékenysége miatt év elején elismerésben részesítette Kriza Ákos polgármester.

Mint mondja, a napokban múlt 56 éves, egészségügyi problémái is vannak, de ma sem félne valami újba kezdeni, újra vállalkozni, ha kedvező lehetőséget látna.

Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

Friss videók

Régiós állásajánlatok

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Megbízott ügyvezető: Molnár Péter
  • Megbízott főszerkesztő: Nagy Erika

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu