Életmód
Hegyközi Szárnyas, Tököstojás és Töltelék Fesztivál
2012-05-01 18:50
Május 12-én rendezik Mikóházán, a történelmi pincesoron a Hegyközi Szárnyas, Tököstojás- és Töltelék Fesztivált. A jó levegőn garantáltan megéhezik az ember, így igazán indokolt, hogy a Zempléni-hegység völgyében megbúvó Mikóházán gasztronómiai fesztivált tartsanak. Ezúttal szárnyasokra hangolva. A baromfiudvarban bemutatják a kétlábúakat, sőt, még szárnyasszépségversenyt, illetve börzét is rendeznek.
A 10 órakor kezdődő rendezvény fő attrakciója azonban a különböző kategóriákban meghirdetett főzőverseny, a helyben készített szárnyasételek kóstolója, és megrendezik újra a Helyi Termékek Vásárát is. Az italok szolgálatában áll a rendezvényen átadott interaktív Pálinkaház, valamint a bor- és pálinkakóstoló a helyi pincékben.Amíg fő az étel, a kézműves udvarban különböző mesterségek megismerése, kipróbálása, a gyermekudvarban versenyek, foglalkozások várják az érdeklődőket. A színpadon pedig a gyermekműsorok után a Zempléni Néptáncegyüttes és a Mikóházi Palacka Gyermek Néptánccsoport is fellép.
Ebéd után, délután 1 órától rendezik a csapatversenyeket a baromfiudvarban a Polyán Egyesület közreműködésével.
Két órától eredményhirdetés, majd tombolasorsolás helyi termékekből álló nyereményekért. Este 7 órától pedig fellép a Motíva zenekar.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Miskolczi Vásár, mezőkövesdi vendégekkel
Ismét megnyitja kapuit május 6-án vasárnap a belvárosban a Miskolczi Vásár. Az egész napos elfoglaltságot kínáló rendezvény meghívott vendég...
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő LMLAND Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Medical Scientific Liaison (MSL) Immunology UCB
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.