Bulvár
Különvonat Ortástetőn!
2012-05-06 19:45

Közel négy évnyi, szinte teljes üzemszünet után szombaton ismét személyszállító vonat közlekedett az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) Mahócai szárnyvonalán. A mintegy 150 kirándulóval és vasútbaráttal megtelt kisvonat Ortástető állomásig, a szárnyvonal járható szakaszának végéig közlekedett.
A két C-50-es kismozdonnyal vontatott ötkocsis szerelvény fél 10 után után hagyta el Miskolc-Dorottya utca állomást, majd útját a Csanyik-völgy felé vette. Az első megálló Csanyik-Erdei Iskola állomásnál volt, ahol lehetőség nyílt röviden megtekinteni az erdészet közelben működtetett „Csanyiki Csemete” erdei iskoláját. Az intézmény gyakran fogad iskolás csoportokat, akik rendszerint kisvonattal érkeznek ide. Az utóbbi időben szinte kizárólag ez jelentette a szárnyvonal alkalmi forgalmát ezen rövid szakaszon.Az erdei iskola után a különvonat immár a négy éve nem használt szakaszon folytatta útját, vadregényes erdei környezetben Ortástető állomásig. Az érkezés után Mátrai Imre, LÁEV-üzemigazgató röviden köszöntötte a vendégeket, valamint vázolta a szárnyvonal elmúlt évekbeli történetét. Az utasok ezután kedvük szerint különféle programok közül választhattak: ki egyéni kirándulásokra indult, ki a közeli Vadasparkot kereste fel, de egy fotósvonat is a kínálat részét képezte. A háromkocsis fotósvonat Ortástetőtől Papírgyár állomásig és vissza közlekedett, völgymenetben kedvező napállás mellett számos érdekes helyszínen kínálva kitűnő alkalmat a szerelvény megörökítésére.

A fotósvonat Ortástetőre történő visszatérte után a résztvevőknek egy kis meglepetésben is része lehetett, ugyanis vonattal közelíthették meg a 2010-es esőzések okozta töltésmegcsúszások helyszíneit. A levegőben lógó sínek látványa egészen „kézzel foghatóan” tette láthatóvá, hogy a szárnyvonal miért is csak idáig járható… A további szakaszok újbóli üzembe helyezésének alighanem ez a két töltésomlás a legkomolyabb műszaki akadálya.
A hazaindulás előtt még egy érdekes kis kirándulás várta a résztvevőket, akik a néhai Perecesi Bányavasút egykori Graenzenstein-alagútjának eldugottabb, Baross-akna felőli befalazott végpontját kereshették fel. A befalazott alagút előtt az elfeledett, egykoron alighanem pezsgő élettel teli területen Mártha László, a perecesi bányászat múltjának lelkes kutatója tartott rövid, de annál tartalmasabb ismertetőt az egykori bányavasút és az alagút történetéről, amely építése idején a maga 2330 méteres hosszával a világ harmadik leghosszabb ilyen építménye volt!
Az alagút megtekintése után a társaság visszatért az erdei vasút Ortástető állomására, majd a szerelvény elindult vissza Miskolcra. A résztvevők, mondhatni, egyhangúlag fejezték ki azon reményüket, hogy máskor is lesz még alkalmuk vonatra ülni ezen a vadregényes szárnyvonalon és lehetőleg eljuthatnak egészen Mahócáig is.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Zakatol a vonat
Lokálpatrióták által szervezett, különleges vonatutazás indul október 29.-én, szombat délután 15 óra 15 perckor a Dorottya úti kisvasútállom...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Területi képviselő VEKTOR Munkavédelmi Kft.
- Termelési vezető SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
- Területi képviselő LOREAL Magyarország Kozmetikai Kft.
- Minőségügyi mérnök TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek





Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
lényeglátó