https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Sport

Hibamentes versenyzés kell - videóval!

2012-05-31 10:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bukfurdo_rally_kazar_ferencz2.jpg

Szinte mindenre felkészült a 46. Mecsek Rallyval kapcsolatban Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A Maxiummun Racing Team kettőse jó hangulatban várja az idei bajnokság második futamát, ami érthető is, hiszen Bükfürdőn futamgyőzelemmel kezdték a sorozatot.

A két verseny között azonban óriási a különbség. A murva után, a gyors aszfalt következik, ráadásul az első napon két szakaszt sötétben kell megtenniük.
– Régen azzal ijesztgettek, hogy Zsigulival fullgázon levisznek Árpádtetőn – fogalmazott a pályabejárás után Kazár Miklós. – Most azonban nincs mese, valóban le kell jönni, méghozzá korom sötétben. Bevallom őszintén, hogy egy kicsit félek ettől a szakasztól. Nyilván nem a sebesség zavar, sokkal inkább a könnyen felbukkanó állatok. Este kilenc, tíz óra tájékában őzekkel, szarvasokkal, nyulakkal és rókákkal is találkozhatunk, ha pedig így történik, akkor hamar véget érhet a verseny. Sátánál már átéltem hasonlót, akkor egy egész vaddisznó családdal randevúztunk az úton. Éppen ezért valamilyen szinten az első napot túl kell élni, mert a szombati hat gyorsaságin még sokat lehet javítani.

bukfurdo_rally_kazar_ferencz3.jpg

A jó rajt után Kazárék egy kicsit megkönnyebbültek. Azt viszont ők is tudják, hogy messze még a vége. A bajnokság zárásakor csak akkor örülhetnek, ha szorgosan gyűjtögetik a pontokat.
– Nem feltétlen kell minden versenyt megnyerni, de fontos, hogy jó helyen érjünk célba – jegyezte meg a bükfürdői győztes. – Szeretnénk szorgosan gyűjtögetni a pontokat, hogy lépésről-lépésre haladjunk előre. A tavalyihoz képest szerintem gyorsultunk, ám ennek párosulnia kell a hibamentes autózással. Ilyen szűk versenynaptárban nem fér bele a nullázás, ezt tartjuk szem előtt Pécsett is.

Kazár Miklós és Ferencz Ramón hosszú órákig tudna mesélni a pécsi emlékeiről. A csapat navigátorának ez lesz a 33.(!) Mecsek Rallyja. Először három évesen látogatott ki a pályák szélére, 2000-ben azonban már indult is a futamon. Kazár Miki is visszaszámolt, ő még csak húsznál tart, ám pilótaként még viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezik. A Bükfürdőn győztes páros minden eshetőségre felkészült. Bespájzoltak gumikkal, nyugodtan, jókedvűen várják a péntek délutáni prológot, és a gyorsasági szakaszokat. Idén már részt vettek Orfűn egy rallysprint futamon, ennek a tapasztalatait pedig az előttünk álló hétvégén is felhasználhatják.

A 46. Mecsek Rally (ORB) időterve:
Június 1. (péntek):
Prológ, Pécs Plaza parkoló, 16.20 (az első ORB-s autó rajtja)
GY1 – Árpádtető-Abaliget 20.28
GY2 – Nyárásvölgy – Hetvehely 22.41
Június 2. (szombat):
GY3 – Hetvehely – Nyárásvölgy 11.33
GY4 – Orfű – Árpádtető, 12.31
GY5 – Alsómocsolád – Mecsekpölöske 13.54
GY6 – Hetvehely – Nyárásvölgy 16.22
GY7 – Orfű – Árpádtető, 17.20
GY8 – Alsómocsolád – Mecsekpölöske 18.43
Céldobogó – Pécs, Széchenyi Tér, 19.58

Az ORB mezőnye előtt másfél órával a Historic Eb autói után rajtolnak a Mecsek pályáin. 


A csapat bükfürdői győzelméről készült videó




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

  • Így nyert Kazár a Kassa-ralin - videóval!

    Kazár Miklós győzött a magyarok versenyében szombaton a Kassa-ralin, az országos bajnokság ötödik állomásán. Videónkban megnézheti , hogy ny...

  • Bajnokként búcsúzik Kazár

    Taktikus versenyzéssel, és három dobogós helyezéssel zárta Kazár Miklós a Short Track Quad Magyar Bajnokság negyedik, egyben utolsó futamát....

  • Kazár a kizárásról – videóval

    A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték meg az Arad Rallyt, mely az Országos Rally Bajnokság negyedik futama is volt egyben. A nemzetközi mez...

  • Bükfürdő-rali - Kazár Miklós győzött

    Kazár Miklós nyerte vasárnap a Bükfürdő-ralit, az országos bajnokság nyitóversenyét....

  • Az első nap után az élen Kazárék

    Remekül kezdődött az idei rally bajnokság Kazár Miklósnak és Ferencz Ramónnak. A Maximmun Racing Team kettőse a szezonnyitó első napján vala...

  • Teljes siker a Kakucsringen

    Ettől jobban nem is sikerülhetett volna Kazár Miklósnak a Short Track Quad magyar bajnokság második versenyhétvégéje. A Kakucsringen megre...

  • Tapasztalatgyűjtés Abodon

    A lehetséges öt szakaszból négyet teljesített az abodi rallysprint versenyen Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A miskolci pilóta és navigátora ...

  • A szurkolók miatt állnak rajthoz

    Idei második rallysprint versenyén vesz részt Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A Maxiummun Racing Team kettőse februárban Orfűn ismerkedett eg...

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu