Városinfó
Elkezdődött a parlagfű-mentesítés
2012-06-10 10:06

Májusban elkezdődött Miskolc Kistérség Többcélú Társulása és a Miskolci Városgazda Kft. három hónapos, közös parlagfű-mentesítési, gyomtalanítási projektje.
Az úgynevezett a külterjes részeken – Miskolc peremkerületén található, lakott területekhez kapcsolódó földeken – húsz közfoglalkoztatott végzi a többféle allergén növénnyel fertőzött gyomos területek kaszálását – tájékoztatott Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője. Ahol indokolt, ott összegyűjtik a kaszálékot, a projekt kiemelten kezel egy nagyjából 70 ezer négyzetméteres területet, amely magába foglalja a Komlóstető lakótelep melletti zöldterületet és az Avas városrész ruzsini oldalát is.
– Az allergén gyomnövények kaszálása ezeken a részeken lényegesen javíthatja a pollenallergiára hajlamos lakók közérzetét, egészségi állapotát – mondta még el Pásztor Imre, hangsúlyozva, hogy a parlagfű-mentesítés kiemelt szakasza lesz a kényszerkaszálás, valamint a virágzás előtti irtás is.
A kommunikációs vezető kiemelte, hogy az ingatlantulajdonosoknak június 30-ig kell eleget tenniük törvényi kötelezettségüknek, azaz lekaszálni a fennhatóságuk alá tartozó, allergén gyomnövényekkel fertőzött területeket. A magánterületek kényszerkaszálására idén egymillió forint áll rendelkezésre.
MN | Sz. S.
Kapcsolódó tartalmak
Június 30. a parlagfű-mentesítés határideje
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvény kimondja, hogy „a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ...
Országos akcióterv is a parlagfű ellen
Hamarosan virágzik a parlagfű. Miskolcon a pollenallergiás betegek nagyjából kétharmada érzékeny erre a gyomnövényre, annak ellenére, hogy a...
Parlagfű: hamarosan lejár a határidő!
Már csak két napjuk maradt az ingatlantulajdonosoknak, hogy eleget tegyenek törvényi kötelezettségüknek, és lekaszálják, azaz mentesítsék te...
Új buszmegálló Komlóstetőn
Új buszmegállót adtak át múlt héten a Komlóstetőn, a Lomb utcában. Ennek kialakítását Gazdusné Pankucsi Katalin, a városrész önkormányzati k...
Továbbra is alacsony a pollenterhelés
A hét elején összességében ismét alacsony volt a pollenterhelés, szerdán és csütörtökön is csak kis mértékű emelkedést regisztráltak a mér...
Startol a Start Közmunkaprogram Miskolcon
Miskolc az egyetlen megyeszékhely az országban, amely részesülhetett a most elinduló Start Közmunkaprogram támogatásából, köszönheti azt ann...
Hamarosan indul a parlagfű-mentesítés
Közös parlagfű-mentesítési, gyomtalanítási projektbe kezd hamarosan Miskolc Kistérség Többcélú Társulása és a Miskolci Városgazda Kft. Két n...
Hogyan védekezzünk a pollenek ellen?
Sok ember életét keserítik meg ezekben a napokban a pollenek, illetve az általuk okozott allergiás tünetek. Csoltkó Gabriellát, a B.-A.-Z. m...
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Key Account Manager Raiffeisen Bank Zrt.
- Hitelközvetítő Arteus Capital International Kft.
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.