Városinfó
Virágba borult a sportcsarnok
2012-06-12 14:24

Miskolctapolcán kezdődött hétfőn, és kedden a Népkertben, a sportcsarnok előtti téren folytatódott a virágfák kihelyezése. A nagyszabású virágosítási akció végére, a nyárra megszépülnek Miskolc frekventált közterei.
A virágosítás az egynyári palánták kiültetésével kezdődött májusban. A város virágosítása ezzel azonban nem fejeződött be, hiszen még 20 ezer palánta kerül virágládákba, virágfák edényeibe, kaspókba.Mint arról beszámoltunk, hétfőn délelőtt 15, egyenként három méter magas, több szintes virágfát helyeztek ki Miskolctapolca idegenforgalmi szempontból frekventált helyeire. Kedden délelőtt a Népkert következett. A sportcsarnok előtti téren, néhány méterrel az épület előtt hat virágfát állítottak fel, amelyek, mint egy-egy zöld sziget oldják a tér nyomasztó beton látványát. Amint a növények kiheverik a szállítás viszontagságát, megszokják új helyüket, elkezdenek hajtani, s még szebben mutatnak majd, mint most.

Elkezdődött a virágládák kihelyezése is, amelyből összesen 80 díszíti majd a várost. Az oszlopok megszokott díszei, a kaspók sem maradnak el. Összesen 300-at helyeznek ki, amiből 34 darab a főutcára, a többi területi képviselők által megrendelt területekre kerülnek. Mint Dobos Tímeától, a városháza szóvivőjétől megtudtuk, nyáron így összesen 2585 m2-en 93 305 darab egynyári virág díszíti majd a város közterületeit. A város látképe azonban akkor szépül meg igazán, ha ehhez a polgárok is hozzáteszik a magukét…
Miskolc benevezett a virágos Magyarországért versenybe. – Az idei év kiemelt témája: a település főterének, főutcájának rendezettsége, virág- és növényi díszítése. A verseny elnyeréséhez azonban Miskolc város lakosságának az összefogására is szükség van. Arra kérjük a miskolci vállalkozásokat, üzletek tulajdonosait és a lakosságot, hogy járuljanak hozzá a Virágos Miskolc cím elnyeréséhez – tette hozzá Dobos Tímea.
Cs.L.
fotó: Mocsári L.
Kapcsolódó tartalmak
Virágfák a belvárosban is
A napokban a miskolci belvárosban is megjelentek a virágfák. Az egyenként három méter magas, több szintes díszítőelemeket június közepén kez...
Klaszterrel a belváros felvirágoztatásáért
Létrejött a Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter, melynek fő célja, hogy a belváros valóban központja legyen a városnak, a megyének ...
Virágos Miskolc
A virágosítás az egynyári palánták kiültetésével kezdődött májusban a városban. Miskolc virágosítása azonban ezzel nem fejeződött be, hisze...
Megkezdődött a virágosítás
A kedvező időjárásnak is köszönhetően a szerdán megkezdődött az egynyári palánták kiültetése Miskolcon. A nyári hónapokban összesen 2585 nég...
Hamarosan megjelennek tavasz első hírnökei
A közterületek nyári virágosítása május közepén kezdődik Miskolcon, és előreláthatólag három-négy hetet vesz majd igénybe. - Az Operafesztiv...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Gvadányi József Általános Iskola- intézményvezető Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
katicabogárka