https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Sport

Hetente 5-10 véradóra van szüksége Bencének

2012-07-04 13:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE veradas_rakaczki_120704_ja_3.jpg

Már az első adandó alkalommal megmozgatta a DVTK-szurkolókat a lehetőség, hogy vért adjanak a csapat súlyos betegséggel küzdő kapusának, Rakaczki Bencének. Szerdán több olyan donorral is találkoztunk a Miskolci Területi Vérellátónál, akik a piros-fehérek játékosának érkeztek segíteni.

Mint arról beszámoltunk, soha nem látott összefogás tapasztalható a sportbarátok körében Rakaczki Bence gyógyulása érdekében. Már szerdán több olyan szimpatizáns érkezett, aki célzottan a fiatal kapus segítése miatt érkezett a miskolci vérellátó-állomásra.

veradas_rakaczki_120704_ja.jpg

– Mivel évek óta DVTK-szurkoló vagyok, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek. Ki tudja, legközelebb az én hozzátartozóm kerül ilyen helyzetbe, és akkor mi számítunk majd mások önzetlenségére. Egyébként is szoktam vért adni, a vércsoportom pedig egyezik a Bencéével – mondta Csányi László.

Skalupka István több mint negyven éve adott utoljára vért, de a nemes ügy miatt ezúttal ismét felkereste a területi vérellátót.
– Akkor egy balesetnél szóltak, hogy ritka, 0RH pozitív vércsoportú emberekre van szükség. Érzem, ez a fiú megérdemli, és el is várható, hogy ennyi ember legyen itt, vagy még több. Tudom, mit jelent ez a betegség, sok sikert kívánok neki az élethez, remélem, látjuk még a pályán – hangsúlyozta bizakodva a nyugdíjas tanár.

veradas_rakaczki_120704_ja_5.jpg

A vérellátónál azt mondták, nagyon jól haladnak, és természetesen örültek a kezdeményezésnek.
– A véradásnál nagy szükség van a folyamatos utánpótlásra, s nem csak Bence esetében. A nyári napokon a szabadságolások miatt van, aki nyaral, míg a munkában maradókra több feladat hárul, így nincs idejük eljönni. Mindig fokozott figyelmet igényel a véradás, ezért is örülünk ennek a kezdeményezésnek. A vérellátás kulcsszava a folyamatosság, egyenletesség – mondta Egervári Erzsébet, a Miskolci Területi Vérellátó vezető főorvosa.

veradas_rakaczki_120704_ja_1.jpgMaguk a vérkészítmények egyébként különböző ideig tárolhatók a vérvételt követően: a klasszikus vörösvérsejt 35 napig, a vérlemezkék öt napig, a friss, fagyasztott plazmakészítmény pedig akár két évig. A legnagyobb igény a vörösvérsejt-készítményre mutatkozik.

– Bencének hetente 5-10 véradó szükséges ahhoz, hogy vérkészítmény-igényét ki tudjuk elégíteni. Tartós kezelésre szorul a betegsége, így akár hónapokon keresztül szükség lesz ennyi véradóra. Örülünk a lelkesedésnek, reméljük, a nyár végéig és azt követően is kitart, az új véradókból pedig rendszeres donorok válnak – emelte ki a főorvos.

A Miskolci Területi Vérellátó szerda kivételével – amikor délután 6 óráig van nyitva – minden hétköznap reggel 9-től délután 3-ig várja a potenciális donorokat. Az irányított véradással az ország bármely pontjáról adhatnak vért a fiatal futballistának, erről szóló cikkünket itt olvashatják. A további júliusi véradásokat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig itt olvashatja.

S. P.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

  • Öregfiúk Rakaczki Bencéért

    A DVTK-öregfiúk teremlabdarúgó-tornát rendez Rakaczki Bence gyógyulásának megsegítésére a Generali Arénában. A Diósgyőr legendás labdarúgói ...

  • Bencéért Barcelonából

    Nem mindennapi gesztust gyakorolt a DVTK játékosa, Francisco Gallardo beteg csapattársa, Rakaczki Bence felé. A hatalmas szívvel rendelkező ...

  • Köszönetet mondtak minden forintért

    A DVTK Fórumfoci Team és a Bajtársak szurkolói csoport tagjai köszönetet mondtak a diósgyőri klub hivatalos honlapján minden szurkolónak, ak...

  • Megmozdult Bencéért a hazai futballtársadalom

    Túl van a második kemoterápiás kezelésen, és a körülményekhez képest jól viseli a megpróbáltatásokat Rakaczki Bence – erről tájékoztat...

  • Zalaegerszegi véradás Rakaczki Bencének

    Az élvonalból a szezon végén búcsúzó ZTE nemes gesztust gyakorol a DVTK és beteg kapusa, Rakaczki Bence felé. A zalaegerszegiek véradást sze...

  • Sorsoltak: az Újpest ellen kezd a DVTK

    Kisorsolták a 2012-2013-as bajnoki szezon mérkőzéseinek sorrendjét. A menetrend a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható. Érdekesség...

  • Irányított véradás – segítsünk Bencének!

    Mint arról korábban beszámoltunk, a súlyos betegségben szenvedő Rakaczki Bencének vérre van szüksége. Az irányított véradással nemcsak Misko...

  • Vért vár Rakaczki Bence

    Súlyos betegséget diagnosztizáltak a Diósgyőr kapusánál: Rakaczki Bence leukémiában szenved. A 19 éves kapus állapotának szinten tartásához ...

  • Kórházban a Diósgyőr kapusa

    A tavasz egyik kellemes diósgyőri meglepetését Rakaczki Bence okozta, aki a sors különös összjátéka folytán fiatal kora ellenére bemutatkozh...

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu