Városinfó
Most a Mancs-szobor előtt szivárog a víz
2012-07-12 17:49

Szivárog a víz a Kazinczy-Szemere-Arany János utca háromszögben az aszfalt alól – jelezte röviddel ezelőtt hazafelé tartó munkatársunk. Mint kiderült, a területen ismét a Mivíz Kft. egyik vezetéke hibásodott meg, a repedés helyét azonban még nem sikerült lokalizálni.
– A díszburkolat alól szivárog a víz, azt, hogy pontosan honnan, még nem lehet tudni, a MIVÍZ munkatársai jelenleg keresik a szivárgás pontos helyét – mondta el érdeklődésünkre csütörtökön késő délután Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.Kiemelte, a hiba helyét azért kell minél precízebben lokalizálni, hogy minél kisebb helyen kelljen megbontani az utca díszburkolatát. A hiba jelenleg nem akadályozza a közlekedést, és nem érinti a lakosságot sem. A szakemberek szerint előreláthatólag a javítás sem okoz majd átmeneti vízhiányt sem a környéken lakóknál.

Egyelőre a hiba pontos okát sem tudni – azonban az elmúlt hónapok száraz, majd a mostani bőséges csapadékos idő is hozzájárulhatott. Ugyanis az elmúlt hónapok aszályos időjárása miatt a talaj az alsóbb rétegekben is kiszáradt, most azonban a hirtelen leesett sok eső hatására visszaduzzad. Ez bizonyos mozgással jár, ami kihat a földben húzódó vezetékekre is, ami, ha nem elég rugalmas, megrepedhet, vagy akár el is törhet.
minap.hu
fotó: Cs.L.
Kapcsolódó tartalmak
Csőbehúzás a Vereckei utcán
Gyors és olcsó eljárással cserélték ki a vízvezetéket csütörtökön a Zsarnai piac közelében található Vereckei utca egy újabb szakaszán. A k...
Megtalálták hol szökik a víz
Megtalálták a csütörtökön a Villanyrendőrnél, a Kazinczy- Szemere- Arany János utcák sarkán, az aszfalt burkolat illesztésénél felszínre tö...
Hetekig tarthat a Kazinczy utca helyreállítása
Hetekig a Földes Gimnázium oldalában maradhat a belváros irányú Hősök tere megálló, mert bár a vízvezetéket nagyon gyorsan kijavították, az ...
Görgey utca: megérkezett a cső, megkezdik a javítást
Jövő hét végére fejeződhet be a Görgey út alatt, a Herman Ottó Múzeum és az Országzászló környékén elrepedt cső javítása. A területen közel ...
Görgey: útbontás nélkül szüntetik meg a csőtörést
Már napok óta tapasztalhatják a Népkertben járók, hogy a Görgey utcától pár méterre jókora gödröt ástak a MIVÍZ szakemberei. A korábban már...
Áthelyezték a megállót a csőtörés miatt
Csőtörés történt pénteken a Mivíz Kazinczy utcai fővezetékén a Hősök tere előtti buszmegállónál, a Főpostával szemben. Ennek során a nagy me...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Hegesztőgép, hegesztőrobot szerviz munkatárs (TESK-4869-13) TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
globo