| A MiKom Nonprofit Kft. médiaajánlata | ![]() |
|
A MiKom Nonprofit Kft., ismertebb nevén a MiKom, 2003-ban alakult a Miskolc Televízió tevékenységének kibővítésével. Társaságunk jelenleg 3 médiumban, a televízióban, a nyomtatott sajtóban és az interneten kínál széles körű szolgáltatásokat.
Televíziónk Miskolcon és 30 km-es körzetében fogható, adása csaknem 300 ezer nézőhöz jut el. A naponta jelentkező híradó mellett tematikus magazinokat, stúdióbeszélgetéseket, dokumentumfilmeket, valamint sportműsorokat sugárzunk. A főműsoridőn kívül képújság olvasható közérdekű információkkal, programajánlókkal és hirdetésekkel. Vállaljuk reklámspotok forgatását, sugárzását, PR-interjúk és referenciafilmek készítését, események rögzítését utómunkálatokkal együtt.
Legismertebb nyomtatott termékünk a MiNap színes közéleti családi hetilap, amely 85 ezer példányban, 12 oldalon megjelenő, A/3-as formátumú kiadvány. A szombatonként megjelenő MiNapot Miskolcon a postaládákba helyezik, vidéken pedig a Coop áruházakban található. A MiNap a megye mértékadó családi lapja. Időszaki termékeink között szerepel a hagyományosan a város napján megjelenő Miskolci Tükör, a 100 éves múltra visszatekintő Miskolci Kalendárium, valamint az évente kiadott HÍRes Magazin. Grafikai stúdiónkban sajtótermékek, szóróanyagok teljes körű nyomdai előkészítését és korrektúráját vállaljuk.
Hírportálunk, a MiNap online /www.minap.hu/ letisztult arculattal, interaktív és multimédiás tartalmakkal várja látogatóit. A honlapon folyamatosan figyelemmel kísérhetők a Miskolc TV műsorai, többek között a Miskolc Ma híradó, különféle tematikus magazinok, stúdióbeszélgetések, de a MiNap korábbi számai is elérhetőek itt. Partnereinknek lehetőséget biztosítunk jól pozícionálható bannerek elhelyezésére, a TOP10 ajánlatban szöveges link megjelentetésére, webspot lejátszására, valamint egyéb kreatív formátumú reklámok bemutatására.
Médiumaink között szerepel a MiTér, azaz a közterületi reklám is. A miskolci tömegközlekedési járművek külső és belső reklámfelületeinek értékesítésével, felsővezeték-tartó oszlopra kihelyezhető kandeláberek telepítésével, hengeroszlopok plakátfelületeivel valamint Miskolc Megyei Jogú Város közterületeinek reklám célú hasznosításával foglalkozunk.
MiKom. Egy cég, 4 médium.
Töltse le médiaajánlatunkat pdf formátumban.

- MiTV: Miskolc TV
- MiNap: Közéleti, családi hetilap
- MiKom: Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
Tv műsor
Április 13. Péntek:
06.00 Az előző esti adás ismétlése
08.30 Képújság
17.00 KÁBEL-világ (Hálózat TV)
17.30 Képújság
17.55 Műsorismertetés
18.00 Miskolc Ma, hírműsor
18.25 Magazinműsor
19.00 Miskolc Ma (ism.)
19.25 Sárospatak része: Józseffalva
19.45 Kedvenceink, az állatbarátok magazinja
20.00 Miskolc Ma (ism.)
20.30 Hírháló (Hálózat TV)
21.00 Halálos megoldás, amerikai film (Hálózat TV)
23.00 Képújság

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek